Mókás aranyköpések súgásból, vizsgákból és dolgozatokból.

aranyköpések iskola

A múltkori saját aranyköpés-gyűjteményem után rengeteg vicces elszólást kaptam tőletek, amit még egyszer köszönök szépen. Most a ti kedvenceitekből szemezgettem:

Amikor a segítség sem segít

Ezt a földrajztanár mesélte a 60-as évekből. Egy érettségiző diák matekból és fizikából bukásra állt, de úgy voltak vele, hogy soha nem tudna pótvizsgát tenni, megadták neki a kettest, de elvágták földrajzból, abból csak sikerül átmenni. Mutassa meg Dél-Amerika legnagyobb folyóját – volt a feladat… Nézegette a térképet sokáig, de súgtak is neki: „Amazonas.” Úgy értette, hogy “Amazon van” és átment Európa térképéhez.

— Murok Sándor –

A súgások félrehallásából nagyon sok mókás elbeszélés kerekedett. A következőt én is hallottam valamikor, de nem tudom, honnan ered.
Az erdélyi parasztfelkelés kapcsán súgta a diák a felelőnek: “Hória és Kloska.” Ő pedig büszkén mondta ki a hallottakat: “Hóri Jóska.”

— cvitamin –

A technika ördöge:
Dolgozat írás… Halálos csend, csak a tollak sercegnek a papíron. Egyszer csak megszólal egy hang a hátsó sorokból: „Nincs kimondható tartalom a képernyőn!

— László Albert –

iskolai aranyköpések       Kép forrása itt.

A diákok kivágják magukat

Magyar irodalom órán, Ady Endréről egy volt diáktársam: “Ady Endre sokat írt a parasztok sorsáról, ebből látjuk, hogy Ady nagy paraszt volt!

— cvitamin –

Kérdés: Miért kell fegyelmezetten viselkedni egy ünnepségen?

Válasz: Hogy az osztályfőnököt el ne égessük.

— Molnár Magdi –

Fizika óra az energiamegmaradás törvényéről

Diák: „Ha nem használjuk az energiát, akkor megmarad.

— Varga Tamás –

Kérdeztem tanítványomat, hogy miért írja minden esetben a gyapjú kifejezést gyapjuh-nak. Válasz: Mert így nem felejtem el, hogy a birkán van!

— Nagy Éva –

Másik tanítványom: „A táppénzes papírt a táp-boltban kértem, de a boltos arra kért, hogy küldjem be az anyukámat, majd odaadja neki.” Álld meg nevetés nélkül!

— Nagy Éva –

Grammaturgiailag” – a grammatikailag és a dramaturgiailag kereszteződésének gyümölcse

— 11.e —

A Mama című vers elemzésekor (általános iskolai szint): „József Attila anyja mosónő volt. Az egész Hegyvidéknek ő mosta a szennyest.”

— Gombásné Klári –

Az hiányzik még innen mikor Józseffel unatkoztunk s beültünk egy másik osztály kémia órájára s a következő kérdés hangzott el: „Mi a rézeleje?” Diák: „Hát R

— Jeruska Árpád –

aranyköpések iskolai dolgozatokból

A tanárok is mondanak azért furcsákat

Legalább egyszer ne legyél már önmagad!” — tehát ha olyan lennél, akkor nagyon nehezen tudnánk elviselni téged.

— István, matematika tanár –

Ez nem élő lemezbemutató, hogy én előadom, te meg nézed!” – kedvenc mondásom: a kényelem arra vezette őket, hogy én majd megcsinálom a feladatot, aztán ők meg hátradőlve nézik és gyönyörködnek a show-ban.
De amikor ez a mondat elhangzik, akkor eszébe jut, hogy le is kéne jegyzetelni, együtt is kellene élni a gondolatmenettel.

— István, matematika tanár–

  aranyköpések

Dolgozat-gyöngyszemek

Írj példát kiömlési vulkáni kőzetre: kőolaj

— Tamás, földrajz tanár gyűjtése–

„Nőre keményedő anyagok”

— Ákos, fizika tanár gyűjtése –

Az ózonréteg kialakulása: 1913

— Andi, földrajz tanár gyűjtése –

aranyköpések dolgozat
Amikor a tanulónál elszakad a cérna 🙂

Neked is van? Írd meg ide kommentben, vagy a tanarnoblogja@gmail.com címre. Érdekel. 🙂

Ha tetszett az írás, szeretettel várunk a Facebookon.

12 thoughts on “Ti küldtétek: vicces iskolai aranyköpések”

  1. Angoldolgozatok és házik gyöngyszemei:
    (megadott szavak megfelelő mondatba berakásakor némi kavar keletkezett)
    I need a captain to eat this ice cream. (a behelyettesítendő szó a spoon, vagyis kanál lett volna, amivel a jégkrémet meg lehet enni)
    Let’s wait for the next bus. This one is very famous. (itt pedig a crowded, vagyis zsúfolt kellett volna a mondatba)
    Kreatív nyolcadikosom önálló mondatkiegészítései:
    I enjoy… breathing air. / I never forget… breathing air.
    I never go to… executions. … They are frightening.

  2. „Kérdés: Miért kell fegyelmezetten viselkedni egy ünnepségen?

    Válasz: Hogy az osztályfőnököt el ne égessük.

    — Magdi –”

    Erről van egy vicces történetem. Mint gyakorló – és akkor még meccsre is járó – Újpest szurkoló, a 2019-es iskolakezdés utáni első október 23-i ünnepségre lelkes diákként ellátogattam. Amit tudni kell, hogy Újpesten a mérkőzések előtt mindig eljátsszák a Himnuszt, én pedig megfeledkezve magamról, a végén tapsban kitörve bekiabáltam, hogy „Hajrá Lilák!”. Igazgató Asszony úgy nézett rám, hogy belesüllyedtem a betonba, az osztályfőnököm pedig egyenesen letagadott.

  3. A felelő nem tudja Ady Héja-nász az avaron című versének címét. Majd a súgás után örömittasan kivágja: ” Éjjel állsz az ablakon!”

  4. Feleléskor egy szegény diák szorult helyzetében a könyvbe lesve ezt látta: V.I.Lenin
    Heuréka!!!!Örömben felkiáltott volna, majd így folytatta: 6. Lenin…

  5. Nekem egy régi irodalomtanárom és egy osztálytársam között zajlott ez a beszélgetés:
    -Dominik, ki írta a Himnuszt?
    -Nem tudom.
    -Te gyerek, ott van mögötted (ki volt téve egy plakátra a Himnusz szerzője és első versszaka), legalább olvasnád el, hogy Wörösmarty!

  6. Nekem réges-rég az irodalomtanárom mondott ilyet, amikor osztálytársam susmorgott órán:
    „Kinga! Szétültetlek!”
    😀

  7. Volt osztálytársam földrajzórán,feleletkor kijelentette:Az Alpok éghajlata bukószél 🙂 hatalmasat nevettünk rajta,a tanár pedig megadta neki a kettest.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .