A monarchia utolsó katonája egy rejtélyes vörös macska.

Isonzó Doberdo

Hová is mehetne két pedagógus nászútra, ha nem az első világháborús emlékekkel teli Isonzó partjára? Ezt mi is pont így gondoltuk Tanár úrral, azonban arra nem számítottunk, hogy a frontot őrző „szellemmacskával” is összehoz majd a sorsunk. Ha mással történik, lehet, el sem hiszem – de velünk történt, és most nektek is elmesélem, kedves Tanítványaim.

Első világháborús magyar emlékhelyek és egy cica

Az Isonzó partja, (vagy ahogy a szlovének hívják a saját folyójukat: Soča) telis-tele van első világháborús magyar emlékhelyekkel. Az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai ugyanis itt folytattak évekig tartó könyörtelen állóháborút a támadó olasz hadsereggel – éppen a szlovén helyiek feje fölött. A vörös cica is egy ilyen első világháborús emlékhelyen dolgozik, de amikor elindultunk megkeresni a magyar katonák erődítményét, minderről még sejtelmünk sem lehetett.

 

Isonzó magyar katonák
Az osztrák-magyar hadsereg katonái egy boveci lövészárokban.

 

A Bovec város melletti Ravelnik Szabadtéri Múzeumot először a nemzeti park térképe alapján próbáltuk felkutatni, ehhez azonban Tanár úr földrajz diplomája és az én tájfutó múltam is kevésnek bizonyult. Bár a parknak nyoma sem volt, mi jó pedagógushoz híven mégsem adtuk fel és lelkesen kerestük a fák között az erődítményt ott, ahol a térkép szerint lennie kellett volna. Ezt a szerencsétlenkedésünket unta meg néhány perc után egy gyönyörű vörös macska.

 

Isonzó túrák
A macskának kellett volna hinnünk.

 

Ravelnik dombja nem egy elhagyatott hely, az erdőbe mégis mi mentünk be egyedül. Ekkor csapódott mellénk a cica. Először azt hittük, hogy enni szeretne, de ő nem nagyon állt meg, sőt, kifejezetten előttünk sétált a kitaposott ösvényen. Ezt eleinte mókásnak találtuk, de hát mégis csak egy temető melletti háborús emlékhelyet kerestünk, és az igazság az, hogy még természettudományos végzettség nélkül is elég meredek egy macskát követni az erdőben egy kvázi temető felé. Mivel az emlékparknak jó negyed óra után még mindig nem volt semmi nyoma, búcsút vettünk újdonsült barátunktól, aki feladta a győzködésünket, és nem jött velünk vissza az autóhoz. Ezzel azonban még korántsem volt vége a történetnek.

 

Isonzó front macska
A pillanat, amikor a cica lemondott a győzködésünkről.

 

Ravelnik Szabadtéri Múzeum

Az osztrák-magyar katonai temetőt időközben megtaláltuk, és végül majd egyórás szenvedés után, GPS-szel és egy kis szerencsével éppen sötétedés előtt ráakadtunk a magyar frontvonal emlékparkjára is. Bár fegyverek nincsenek kiállítva, de a jórészt magyar katonák által épített földalatti járatok és lőállások szabadon látogathatók. A rekonstruált őrbódéban még egy kis asztalka is volt, rajta a sok nyelven teleírt emlékkönyvel. Ha szeretitek a borzongást, most figyeljetek, ugyanis az emlékkönyvben ezt találtuk:

 

Isonzó front
“Itt van egy kis ennivaló a VÖRÖS (!) macskának (Schulz). Kérlek, etesd meg, amikor jössz reggel. Hálás lesz érte és szerencsét hoz majd neked.”

 

„Kérlek, etesd meg a VÖRÖS macskát! Schulznak hívják.”

Az emlékkönyvben, és egy erre foganatosított külön papírlapon a legkülönfélébb nyelveken vezették a látogatók, hogy Schulz, a vörös macska melyik nap éppen hány órakor étkezett. A félhomályban találtunk még az asztalon számára üvegekben odakészített vizet és macskaeledelt is. Schulznak akkor már nyoma sem volt, de a vörös macskás történetünk meredeksége sokat fokozódott.

Másnap

Bár gyakorlatilag nulla százalék esélyt adtam rá, hogy találkozunk a cicával, a kíváncsiságunk mégsem hagyott minket nyugodni. Így aztán délelőtt az egyébként magyarokkal (is) teli boveci szupermarketben macskaeledel is került a finom szlovén kolbászok közé. A monarchia katonái által épített mini erődítményből valaha el lehetett látni az olaszok által elfoglalt városig, a katonák ugyanis biztonsági okokból tarra vágták a környéket. Most viszont már erdőben rejtőznek az egykori lövészárkok, és nappali fényben is pont ugyanolyan hátborzongató látványt nyújtottak, mint esti szürkületben.

 

Ravelnik múzeum bejárat
Látjátok lent azt a nyilat? Na, a múzeum nem arra van.

 

Amikor meghallottam az olasz kiskutya ugatását az őrbódénál, rögtön tudtam, hogy itt macska már biztos nem lesz. Azonban megint tévedtem. Miután aztán a kiskutya végzett a múzeumlátogatással, én is benéztem az általa ugatott földalatti járatba – és hiszitek vagy nem, de Schulz éppen ott ült a frontmúzeum tartógerendáján.

A cicát annak rendje és módja szerint megetettük és megsimogattuk (Latyaknak ne mondjátok el, köszi), az etetés időpontját rögzítettük a nemzetközi összefogás naplójában, és bocsánatot kértünk tőle, amiért előző este nem hittünk neki.

Isonzó magyar front
Bocsi, Schulz…

Hogy Schulz tényleg a lövészárkokban lakik-e vagy csak napközben dolgozik ott, végül nem derült ki. De ha Bovec környékén jártok, mindenképpen nézzétek meg a szabadtéri múzeumot, és ne felejtsétek el a macskaeledelt sem…

 

Szeretettel várlak a Facebookon is!

Tetszett?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..