Viharban született Rózsa Sándor élete nem kezdődött egyszerűen. Talán ezért nem volt soha szerencséje a nőkkel?

rózsa sándor szerelmei

Rózsa Sándor születése éjszakáján állítólag egy baljós villámcsapás miatt porig égett szülei tanyasi háza, és bár betyárvezérként később páratlan karriert futott be, szerelmi életét gyakran árnyékolták sötét viharfelhők. A hátrányos helyzetű gyermek ráadásul édesapját is korán elvesztette, a szegényembert ugyanis sajnálatos módon 12 rendbeli lopásért néhány éven belül felakasztották. Hát így maradt a legendás betyár férfiminta nélkül. Egyszer majdnem rendes ember lett a későbbi nagy vezérből, de a kovácsmester, akihez tanulni adták, sajnos nem ismerte a pedagógusok etikai kódexét, és a kis Sándor egy nap vasrúddal vágott vissza az állandó fizikai bántalmazásért. A rövidre sikeredett szakmunkáskarrier után aztán a katonai behívó pecsételte meg végleg Rózsa Sándor sorsát, a hosszú katonasághoz ugyanis már tényleg nem fűlött a foga. Beállt hát bujdosni és betyárkodni, ami romantikus hangzása ellenére eleinte egyáltalán nem tette őt vonzóvá a nők szemében.

búsuló betyár
Munkácsy Mihály és a lányok is úgy gondolták, hogy betyárnak lenni nem leányálom.

 

Minden kezdet nehéz

Szegény bujdosó betyárnak lenni akkoriban ugyanis nem volt nagy karrier. Az útonállóknak nem volt saját bevételük, akkor ettek, ha éppen sikerült rabolniuk valamit. Ennél pedig már akkor is többre vágytak a tanyasi széplányok. Valószínűleg nem sokat segített a nők meghódításában Rózsa Sándor méretes egója sem, amit nem mindig sikerült kordában tartania. Például akkor sem, amikor a néphagyomány szerint szabályosan kivégzett egy szerencsétlen juhászt csak azért, mert erősebbnek mondták nála. A korai évekből nem is igen maradt fönn emlékezetes romantikus történet, ha csak az nem, amikor a későbbi Dél-alföldi kiskirályt egy Julis nevű hölgyemény gondolkodás nélkül simán kikosarazta.

 

Fáni, a betyárvezér

Teltek-múltak az évek és rettegett Rózsa Sándor jobb híján a karrierjére koncentrált, hiszen az időközben 150 fősre duzzadt betyársereg menedzselése nem kis feladat volt. Nőkre nem is nagyon maradt ideje, legfeljebb helyi szokás szerint néhanapján a kocsmárosnétől vásárolt egy csókot (így mondták ezt akkoriban…). A második szerelem betyárvezérsége csúcsán érte el Rózsa Sándort. Gyémánt Fáni nagyszájú és nagyravágyó leány volt, aki aztán évekig irányította a betyárok életét az elfoglalt vezér mellett, amíg csak végleg el nem játszotta a bizalmát.

Rózsa Sándor
Julissal ellentétben Fáni rögtön bajszon ragadta a lehetőséget.

    Kép forrása itt.

Fáni ízig-vérig tűzről pattant menyecske volt, egyszerű női módszerekkel rávette például az akkor már legendás betyárvezért, hogy végre híréhez méltó ruhákat viseljen és ne holmi rongyokban járjon. Már az elején megmondta neki ugyanis, hogy addig nem bújik Rózsa Sándor subája alá (értitek…), amíg egy normálisat nem csináltat magának. A hadművelet sikerült, és Fáni a néphagyomány szerint hosszú éveken keresztül még a férfiaknál is kegyetlenebbül fosztogatta a tanyavidéket az immár jól öltözött nagyvezér mellett. Ez az idilli állapot addig tartott, amíg Fáni el nem unta magát és ki nem kezdett Veszelka Imrével, Rózsa Sándor jobbkezével. Ami nem volt túl okos döntés.

 

Az árulás

A legenda szerint csinos Fáni rendesen elcsavarta Veszelka Imre fejét, de aztán mégis a barátság és a betyárbecsület győzedelmeskedett – na meg az, hogy ebben az időben már tényleg badarság lett volna ujjat húzni Rózsa Sándorral. A bölcs vezér nem igazán hitte, hogy a szerelme tényleg le akar lépni a legjobb barátjával és a betyárok verejtékkel megszerzett pénzével, ezért azt találta ki, hogy éjjelre Veszelka Imre helyén alszik az ő gúnyájában, hátha Fáni elszólja magát. A csel bevált és Rózsa Sándor megbizonyosodott róla, hogy először – de nem utoljára – bizony még őt is csúnyán átrázta egy nőszemély. Gyémánt Fáni végül is egész könnyen megúszta a dolgot. Veszelka Imre megszökött vele, majd az éj leple alatt magára hagyta egy elbocsájtó szép üzenettel, miszerint nem szeretnék még egyszer a vármegyében látni. Úgy is lett.

betyárok magyarországon
Rózsa Sándor innentől kezdve jobban vigyázott az imidzsére.

     Kép forrása itt.

Rózsa Sándor gyermekei

Eszterrel már a börtönbüntetése után találkozott a középkorú Rózsa Sándor. Jó volt a fáradt vezérnek egy kis megnyugvás a sok stresszes nőügy után, olyannyira, hogy a párnak a néphagyomány szerint még két helyes fiuk is született. Sajnos Eszter sem bírta túl sokáig, hogy Sándor akár heteket-hónapokat is üzleti úton töltött, és egy hosszabb távollét alatt sikerült pont egy pandúrral összeszűrnie a levet. Az Alföld ura előtt azonban nem voltak titkok és Rózsa Sándor egy baljós estén rajtakapta a halálra rémült rend őrét Eszter házában, aki sűrű bocsánatkérések közepette megígérte, hogy többet a környékre sem teszi be a lábát. Nagylelkű Rózsa Sándor megbocsájtott a kikapós asszonynak és boldogan éltek amíg…. nos, amíg Eszter férje haza nem érkezett az éppen aktuális hosszúra nyúlt délszláv háborúból.

 

Random érdekességek Rózsa Sándorról

  • Jó népi hőshöz híven Rúzsa Sándor a rettentő ereje és bölcs ravaszsága mellett más fantasztikus képességekkel is rendelkezett. Feljegyezték róla például, hogy a fülét az úthoz tapasztva meg tudta mondani, hogy milyen típusú lovas kocsi és hány lovas közeledik a távolból, ami igen hasznos tudás egy útonálló számára.
rózsa sándor élete
Rózsa Sándort nem is teljesen így hívták eredetileg, ugyanis a Szeged környéki tanyavilág tájszólásának megfelelően Rúzsa Sándornak nevezte magát. Valószínűleg a túlbuzgó városi hivatalnokok erőltették rá a modernebben hangzó „Rózsa” vezetéknevet.

 

  • Második elfogatása után 1859-ben ötrendbeli gyilkosság, két gyilkossági kísérlet, egy rablógyilkosság, három rablás és hétrendbeli súlyos testi sértés vádjával kötél általi halálra ítélték Rúzsa Sándort. Ferenc József azonban megkegyelmezett a betyároknak, és a vezér ítéletét is 15 évi fogházra mérsékelték. Ez azért is érdekes, mert a betyárokkal együttműködő földműveseket és az orvgazdákat például simán felakasztották.
  • Állítólag a betyárok még a börtönből is kihozták Rózsa Sándort egy éjszakára, amikor szükség volt rá. A hagyomány szerint Veszelka Imre, a vezér jobbkeze ült be helyette a cellába letétbe, amíg Rózsa Sándor elintézett egy fontos leszámolást. Amikor végzett a dolgával, hajnalban visszaült a hűvösbe, mert ez a betyárbecsület. Ez egy annyira valószerűtlen történet, hogy én simán elhiszem, kedves Tanítványaim.
  • Eszternek a férje hazatérte után még öt gyermeke született a házasságából, de Veszelka András soha nem tudta neki megbocsájtani azt a balkézről született kettőt. Igen, Veszelka András, a betyárvezér jobbkezének, Imrének a testvére. Rózsa Sándornak mindig is volt érzéke a drámához. 😉

 

Még több érdekes történelem vár a Facebookon.

 

Forrás:

Veszelkáné Gémes Eszter: Történetek Rúzsa Sándorról. Veszelkáné Gémes Eszter abba a Veszelka családba házasodott be a századelőn, amelyiknek több tagja is együtt betyárkodott Rózsa Sándorral. Hosszú élete alatt aztán összegyűjtötte a családi történeteket. Még több legendát találhatsz letehetetlen könyvében.

http://www.szegedilap.hu/cikkek/kultureset/nyilas-peter–rozsa-sandor—-szupersztar—.html

Képek:

Wikipedia Commons

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .