Az USA elnökének lenni nem életbiztosítás.

John F. Kennedy az autóban

Az Amerikai Egyesült Államok elnökének lenni nem életbiztosítás. Hiába vigyáz az emberre a világ egyik legerősebb titkosszolgálata, mindig lesben állnak a lehetséges merénylők, a kimerültség és a felelősséggel járó stressz. Nem csoda, ha az előtte-utána összehasonlítások ritkán festenek előnyös képet az USA első emberéről.

És akkor még a sóni átokról nem is beszéltünk.

 

Egy elnök mind felett

Az Egyesült Államok elnöke egy személyben államfő, kormányfő és ő a hadsereg vezérkari főnöke is. Ez a három jogkör – és így a vele járó plusz munka is – más demokratikus országokban minimum két ember között oszlik meg. Ezt az alapító atyák még egyáltalán nem így képzelték, sőt, valószínűleg a hajuk is égnek állna, ha tudnák, hogy mennyit is nőt az elnök hatalma az elmúlt kétszáz évben.

Obama előtte utána
Barack Obama Amerika 44. elnöke, ami azért érdekes, mert összesen csak 43 elnök volt. Grover Clevelandet ugyanis kétszer szokás számolni, mivel a két ciklusa között kimaradt néhány év. Így Lett Cleveland a 22. és a 24. elnök is.

 

Csakúgy, mint Magyarország köztársasági elnökének, az amerikai elnöknek is vétójoga van a törvények aláírásakor. Ezen kívül ő nevezi ki a diplomatákat és a bírákat, beleértve a legfelsőbb bíróság tagjait is. Az elnök felelős még a hadműveletekért és ő írja alá a nemzetközi megállapodásokat is – bár háborút indítani vagy békét kötni a Kongresszus kiváltsága. Nem csoda hát, hogy Obama is beleőszült a sok tennivalóba.

 

Mint egy hímes tojásra

Az elnökre vigyáznak is, mint egy hímes tojásra, de ha mégis történne vele valami szörnyűség, akkor az alelnök, majd az alsóház elnöke követi őt az öröklési sorban. Éppen ezért a titkosszolgálat különösen figyel arra, hogy ez az említett három ember lehetőleg soha ne tartózkodjon egyszerre ugyanazon a helyen.

Ez alól egyetlen kivétel van, az elnök nagy januári évértékelő beszéde, amin a teljes kormány és a kongresszus is részt vesz.  Jól érzitek kedves Tanítványaim, ez bizony egy biztonságtechnikai rémálom. Ilyenkor éppen ezért egy kiválasztott kormánytagot biztos, ami biztos alapon mindig elszállítanak egy ismeretlen helyen lévő bunkerbe tartaléknak, így ő csak a tévén követheti a nagy eseményt.

Obama évértékelő beszéde
A 2010-es évértékelő beszéd. Obama mögött az alelnök és az alsóház elnöke.

 

Rájuk jár a rúd

Az USA mintegy 200 éves történelme során eddig nyolc elnök halálozott el a hivatali ideje alatt. Ez nem túl nagy szám, ám ha megnézzük, hogy az elhunyt elnökök felét meggyilkolták, akkor máris érthető a nagy elővigyázatosság.

Az első áldozat még szegény Abraham Lincoln volt 1865-ben. Lincoln népszerűségének a déli államokban nagyon nem tett jót, hogy az ő elnöksége alatt tört ki a polgárháború, és az sem, hogy az első adandó alkalommal eltörölte a rabszolgaságot.

Az USA mindez idáig legmagasabb elnöke egy farmon nőtt fel és remek birkózó hírében állott, még nyilvános birkózópárbajt is nyert ifjabb korában. Nem véletlen, hogy merénylője gyáván csak egy pisztolylövésnyire merte megközelíteni.

amerikai elnökök halála
A kevésbé szerencsések

 

A legpechesebb

Még talán nála is rosszabbul járt James Abram Garfield, aki mindössze hat hónapja volt hivatalban, amikor egy elmebeteg merényletet kísérelt meg ellene. A férfi mindenáron párizsi konzul szeretett volna lenni, de mivel nem volt meg a képzettsége, ezért rendre elutasították.

Az elnök halálát azonban mégsem közvetlenül ő okozta, hanem bizony az elnöki orvosok. Az egymással is versengő doktorok a kor szokása szerint fertőtlenítés nélkül kezelték Garfield sebeit, és valami miatt mindenképpen rektálisan (értsd: végbélen keresztül) próbálták meg táplálni. Szerencsétlen elnök végül 1881-ben, két hónappal a merénylet után, a vérmérgezéstől és a gyulladásoktól legyengülve gyakorlatilag éhen halt. 🙁

Garfield elnök
🙁

 

A véres huszadik század

William McKinley merénylője azt sérelmezte 1901-ben, hogy az elnök el akarta törölni az országot elszigetelő súlyos védővámokat és engedékenyebb kereskedelmet kívánt folytatni a világgal. Őt is elfogták és villamosszékben végezték ki.

A mai napig az utolsó sikeres merénylet áldozata a népszerű John F. Kennedy volt 1963-ban. A hivatalos vizsgálat szerint Lee Harvey Oswald magányos merénylőként támadta meg a fiatal elnököt, azonban a történetet bonyolítja, hogy őt is hamarosan meggyilkolták. Az amerikai választópolgárok többsége a mai napig hisz valamilyen összeesküvés elméletben, amikből jó sok született az évek során. Van, aki Fidel Castrót gyanúsítja, más a KGB-t, de ott van a listán még a CIA, a maffia és a kubai bevándorlók is.

Kennedy és családja
JFK volt a legfiatalabb, a legkatolikusabb és a legnépszerűbb elnök.

 

A sóni átok

Létezik a sóni átoknak nevezett legenda, ami tényleg eléggé hátborzongató. Történet egyszer, hogy az Államok 9. elnöke, William Henry Harrison még kormányzóként megvesztegette a helyi indián törzseket, hogy whiskyért adják el neki a földjeiket. Ez érthető módon nagyon feldühítette a sóni népet, akik hadjáratot indítottak Harrison ellen és le is győzték őt egy döntő csatában.  Sajnos a törzsfőnök, Tecumseh később a sokadik visszavágóban az életét vesztette. A legenda szerint a törzsfőnök testvére, Tenskwatawa megátkozott minden jövendő amerikai elnököt, akit 0-ra végződő évben választanak elnökké.  Mivel Harrisont 1840-ben választották elnöknek, ezért ő volt az első, akin ez az átok megfogant.

Mivel ez egy tudományos blog, ezért le sem írom kedves Tanítványaim, hogy a nyolc, hivatali időben elhalálozott elnök közül hetet nullás évben választottak meg. Ja, és Ronald Reagant is, aki végül sikeresen túlélte az átkot a merényletet. De inkább beszéljünk is másról…

Tenskwatawa nem a levegőbe beszélt.
Tenskwatawa nem a levegőbe beszélt.

 

Páratlan biztonság

Szerencsére azért manapság bőven van, aki vigyázzon az Egyesült Államok elnökére. A szuper biztonságos Fehér Ház mellett hivatalból jár az elnöki családnak a Camp David nevű hegyvidéki nyaraló használata, ami véletlenül éppen egy katonai bázis közepén foglal helyet. De ha még sincs idő elutazni odáig, akkor a Fehér Háztól nem messze kialakítottak egy 6500m2-es épületkomplexumot is az elnök és vendégei védelmére.

Camp David
Az elnöki család, a személyzet és a testőrség búvóhelye.

 

Ha az elnök utazni kíván, azt szárazföldön leginkább a Cadillac alapra felhúzott páncélautójában teszi. Páncélautó ide vagy oda, az elnöki konvoj igen egyszerű, de annál hatékonyabb védelmi stratégiával rendelkezik: mégpedig, hogy veszett gyorsan halad és sohasem fékez.

elnoki konvojAztán ott van még a két teljesen egyforma Boeing 747-es, amikből a külföldi utakra általában mindkettőt elviszik tartaléknak. És persze ne feledkezzünk el a 35 helikopterből álló flottáról – ezekből legalább ötnek kell egyszerre a levegőben lenni.elnöki repülő Az elnököt és a házastársát egyébként élete végéig megilleti a kitüntetett védelem (ha a házastárs újraházasodik, akkor őt sajnos már nem). A gyerekeket pedig 16 éves korukig óvja az amerikai titkosszolgálat.

Egy biztos, bármi legyen is a 2016-os választások kimenetele, az Egyesült Államok 45. elnökének a saját biztonsága miatt nem kell majd aggódnia. 2020-ra pedig egyelőre inkább ne is gondoljunk…

 

Ha tetszett az írás, várlak a Facebookon is.

One thought on “Az amerikai elnökök veszélyes élete, és egy indián átok”

  1. Átok- nem merénylet eredendően- hatásosan ad át és küld valakire-valamire egy küldő által kívánt beteljesülendő dolgot. Ad- adok tő, HaT- hatás (hatok) 6-ok, áhítok (vágyok, vágyva átadok -itt).
    A BúToR ma is bent van a nyelvben, bár ízesen inkább magát vállaló magyar használja: ved a BeTyáR BúToRt, és tűnj el. (mi a betyárbútor? A betyár -itt nem elemzem- valami negatív támadót, útonállót jelent- a betyár BaTyuJa jó eséllyel nem jogos tulajdona, rablott- BiToRoLt/ BiToRLoTT- holmi. BTR (betörő, betyár, bátor, betör, bitor-ol, bitorló, betúr)
    Betyárbútor tehát: ,bitorlott, bitorolt holmik összessége.

Hozzászólás a(z) Ildi Tengerbab bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .