Tuti tudományos tippek a helyi viszonyokhoz igazítva.

zombi apokalipszis

Hogy zombi invázió csak a mesékben létezik? Pedig az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) komplett tervet dolgozott ki zombi apokalipszis esetére, a honlapjukon pedig hasznos tanácsokkal is ellátják az aggódó állampolgárokat arról, hogyan éljék túl ezeket a nehéz időket.

Semmiképpen nem szeretném kedves Tanítványaim, hogy felkészületlenül érjen benneteket a zombi világvége, ezért most lássuk a mi saját kis országunkra adaptált részletes zombiellenes tervet.

 

Mi az a zombi?

A zombi a Karib-tengeri vudu vallás találmánya és eredetileg olyan szerencsétlen elhunytat jelölt, akit egy hatalmas mágus felélesztett, és kénye-kedve szerint dolgoztatott. Hát ettől mára elég messze jutottunk, a modern popkultúrában a zombiság ugyanis valamiféle szörnyű betegség, amit egy még szörnyűbb vírus terjeszt harapással vagy cseppfertőzéssel. Ezen a ponton a források már nem mindenben értenek egyet, van ahol egy önálló Solanum nevezetű vírus okozza az átváltozást, mások radioaktív NASA szerkezeteket vagy mutálódott emberi kórokozókat hibáztatnak. Bármi is az igazság, ha felkészülten várjuk a zombi apokalipszis eljövetelét, akkor nagy valószínűséggel más természeti katasztrófát is könnyebben túlélünk majd.

 

A zombi apokalipszis nem atomháború

Bár a zombi apokalipszisnek és egy nukleáris katasztrófa bekövetkeztének körülbelül hasonló a valószínűsége, sajnos a túlélésükhöz két homlok egyenest különböző hozzáállás szükséges. Míg egy komolyabb atomerőmű baleset esetén fel kell készülnünk, hogy egyhamar nem jutunk ki a házból, addig a zombi támadás elől bizony nem árt jó időben messzire elmenekülni.

zombi város
A nagyváros sajnos nem a legjobb hely zombi invázió esetén. 🙁

 

A Cornell Egyetem hallgatói részletes matematikai modellt dolgoztak ki annak szemléltetésére, hogyan is terjedne egy zombi járvány az Egyesült Államokban. Azért ott, mert 300 millió amerikai lakossal már szépen működnek a valószínűségszámítás törvényei, míg egy ilyen pici országban, mint a miénk is, már egyetlen helyi hős, vagy egy lelkes TEK-es is komolyan befolyásolhatja az események kimenetelét. Szóval ezen a remek játékon komoly szimuláción nagyszerűen látszik, hogy bár a filmekben a katasztrófák több helyen egyszerre törnek ki és a túlélők ádáz harcot vívnak az életükért, a valóságban a nagy metropoliszok egy-két nap alatt simán belebuknának egy zombi invázióba.

A tanulság tehát, hogy ha beköszönt a zombi világvége, akkor itt az ideje sürgősen meglátogatni a nagymamát abban a jó kis mátrai faluban, ahol rendesen a madár sem jár. Persze sosem illik üres kézzel menni, és ha ezt a bejegyzést még az apokalipszis előtt olvassátok, akkor nem árt megtenni a szükséges előkészületeket, hogy aztán oda is érjetek. (Ha mégis zajlana már a világvége, akkor sok szerencsét és jó utat kívánok!)

Hogyan lehet túlélni a világvégét?
Futás!

 

Zombi túlélő kézikönyv lépésről-lépésre

A zombiszakértők szerint nem árt két találkozási helyet is lefixálni a családdal, ahol össze tudtok jönni, ha bármilyen okból nem jutnátok be a házba és a mobil sem működne. Az egyik legyen közvetlenül a lakás közelében (mondjuk a lámpaoszlopnál), míg a másik kicsit messzebb, a helyi éjjel-nappali vagy a nemzeti dohánybolt előtt. Ez akkor is jól jöhet, ha mondjuk árvízveszélyes területen éltek és számítani lehet 6-7 évente egy kitelepítésre.

Jelentősen javítja a zombikkal szembeni esélyeinket, ha rendelkezünk egy mozdítható túlélő felszereléssel. Ezt érdemes még jóval a világvége előtt összeállítani, amikor ilyesmire még senki sem gondol, így olcsón be lehet szerezni a hozzávalókat.

 

Legyen benne enni-innivaló:

  • naponta és fejenként 3 liter víz – víz nélkül ugyanis nehéz lesz eljutni a nagymamáig
  • nem romlandó és könnyen elkészíthető élelmiszer – konzerv kaja, sűrített tej, májkrém, kétszersült
  • konzervnyitó (haha!)
  • evőeszköz, pohár
Hogyan lehet túlélni a zombi apokalipszist?
Így csinálják a profik.

 

Legyen benne mindenféle hasznos eszköz:

  • ragasztószalag
  • kés, olló
  • rádió – Magyarországon vészhelyzet esetén a Kossuth rádió nyújt hivatalos tájékoztatást
  • sok elem és mobiltöltő
  • elemlámpa
  • pénz
  • térkép

 

Tartsd magad egészségesen:

  • legalább háromnapi gyógyszeradag, kontaktlencse, szemüveg
  • szappan, nedves törlőkendő
  • törülköző (a Galaxis útikalauz óta egyébként is tudjuk, hogy nincs ennél fontosabb)
  • elsősegélykészlet – bár sokat nem segít, ha megkóstol egy zombi, de egy elfertőződött seb is elég nyomasztó tud lenni
Hogyan lehet túlélni a világvégét
Persze kinek mi a fontos. 😉

 

Ne fagyj meg:

  • sok meleg ruha, pléd – lehet, hogy pont negyven fokban szakad rátok a zombi apokalipszis, de éjszaka akkor is fázni fogtok

 

Ezen kívül:

Nem szerencsés égve felejtett lámpával otthagyni a házat a zombiknak (vagy az áradó Dunának), ezért nem árt tudni, hol van a gáz és az áram főkapcsolója.

Jól jöhet, ha nem csak egy utat ismerünk a nagymamához, ugyanis zombi támadás esetén egyszerre több embertársunknak is eszébe juthat elhagyni a várost.

A katasztrófavédelem is ellát bennünket még néhány jó tanáccsal. Ezek szerint (zombi) járvány esetén nem szerencsés tömegközlekedéssel utazni, elhullt élőlényeket tapogatni és a természetes vizekben fürdeni. Szerintem ezek remek tanácsok kedves Tanítványaim.

zombi apokalipszis túlélése
Sok sikert és üdvözlöm a nagymamát!

 

Ha tetszett az írás, sok szeretettel várlak a Facebookon!

Follow my blog with Bloglovin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .