Büntetés? Tényleg?

Az osztálytermi fegyelmezés célja, hogy megszüntessük a tanórai oktatást zavaró cselekvést. Ezt a célt alapvetően háromféle stratégia alkalmazásával lehet megvalósítani: büntetéssel, megelőzéssel és eltereléssel. A cikk első felében átbeszéljük a stratégiákat, a második felében pedig konkrét kipróbált ötleteket is hoztam.

A büntetés

A mai diákoknak nem kell hátratett kézzel ülniük az iskolapadban és senki nem veri meg őket, ha beszélgetni mernek a tanórán. Alapvetően sokkal több alkalmuk van a frusztrációjuk kifejezésére, mint akár pár évtizeddel ezelőtti elődeiknek. Belegondoltál már, hogy milyen jó nekik?

A büntetéssel alapvetően több probléma is van. És ezek közül rögtön a legnagyobb, hogy minden embernek (így érthető módon a tanároknak is) hirtelen felindulásában és idegességében ez a legelső természetes reakciója. Márpedig a beszélgetés, a nem odafigyelés, a tiszteletlenség és a rendetlenkedés bizony mind frusztráló és idegesítő jelenségek.

A büntetés azonban szégyent vált ki a megbüntetett tanulóban, a szégyenérzet pedig káros hatással van a diák személyiségére, és rombolja a büntető pedagógussal való kapcsolatát is. A magyarázat és feszültséglevezetés nélküli súlyos büntetés pedig egy olyan negatív spirált indít el a tanuló és a tanár között, ahol a diák egyre kevésbé akar majd megfelelni a tanári elvárásoknak. Márpedig az osztálytermi rend alapvető feltétele a tanár és a diákok közt fennálló jó kapcsolat.

Tipikusan romboló hatású, megszégyenítő büntetések a „rossz” tanuló hátra ültetése az osztályteremben, vagy az osztállyal szembe fordított szamárpad. Ezek a büntetéstípusok azért is károsak, mert egyrészt hosszabb időn keresztül megszégyenítik a diákot a társaik előtt; másrészt fizikailag is eltávolítják a tanulót a pedagógustól, így a diák számára is megnehezítik a további órai munkát. És ezzel be is indul a fent leírt negatív spirál.

Mindenki számára sokkal előnyösebb tehát, ha a hangsúlyt inkább a megelőzésre helyezzük.

Megelőzés

Szerencsére a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem vagyunk eszköztelenek az órai rend megőrzésében, csak ez az eszközrendszer a korábbiaknál kevésbé látványos, az erő és a tekintély demonstrálása helyett inkább pedagógiai és pszichológiai fogásokból áll.

Az osztálytermi rend két alapvető pillére ugyanis a már említett tanár és a diákok közti tiszteletteljes jó kapcsolat, valamint a jól szervezett órai munka.

Jól szervezett órai munka

A rend talán legnagyobb ellensége a tanórai üresjárat. Az üresjárat természetes következménye ugyanis az unalom, az unalomé a beszélgetés, ami pedig mint tudjuk, igen gyorsan tud rendetlenkedéssé eszkalálódni. Adja is magát rögtön a megoldás, miszerint meg kell szüntetni a tanórai üresjáratokat és kész. Ahelyett azonban kedves Kolléga, hogy mind a 26-szor 32 tanórádat percre pontosan mereven megterveznéd, inkább a következő fogásokat javaslom:

• Legyenek tanórai rituálék.

A minden órán ismételt szokások keretet adnak a tanóráknak, tagolják őket és megnyugtatóan hatnak mind a tanulókra, mind az órát tartó pedagógusra. Ilyen kiszámítható rituálék lehetnek: az óra eleji köszönés, jelentés, ismétlés, miniteszt, minibeszélgetés, felelés, bemelegítő játék; óra végi ismétlőkérdések, óra végi játék, óra végi összefoglalás, hogy csak néhányat említsek.

• Legyenek közös szabályaitok.

Kevés számú, de állandó szabály megkönnyíti a dolgodat, hiszen nem kell minden egyes alkalommal újra elmagyarázni, hogy mit vársz el, mert mindig ugyanazt várod el. Példák egyszerű osztálytermi szabályokra: a hetes letörli a táblát, a padokat félkörbe kell rendezni, csak jelentkezéssel lehet közbeszólni (én ezt nem kedvelem, de ha neked működik, akkor miért ne), három figyelmeztetés után röpdolgozatot írunk, stb.

• Tagold az órát.

Gyerekek mellett nagyon sok felnőttet tanítottam már, és elárulom neked, hogy még a felnőttek is maximum 20 percig tudnak intenzíven egy dologra koncentrálni. Sokat segít hát neked is és a tanulóidnak is, ha nagyjából 20 percenként váltasz a különböző munkaszervezési módok között. Legyen frontális magyarázat után pármunka; váltsa egymást videózás és feladatlap, csoportmunka és kiselőadás. Hidd el, csodát fogsz látni.

Tiszteletteljes jó kapcsolat

A jó tanár-diák viszonyon természetesen nem a haverkodást értem, hanem a tiszteleten alapuló odafigyelést és egymás képességeinek és erőfeszítéseinek elismerését. Igazából nem nagy és látványos dolgok tartoznak ide, hanem inkább sok pici apróság. Javítja például az osztálytermi hangulatot, ha köszönsz a diákoknak, ha elismered az erőfeszítéseiket és megdicséred őket amikor megérdemlik, ha tisztelettel beszélsz velük és még viccből sem érzik magukat lealacsonyítva. A jó kapcsolat alapelve ugyanis, hogy csak olyan viselkedést várhatsz el, amilyet te magad is mutatsz. Például akkor várható el a diákoktól, hogy ne káromkodjanak, ha te sem teszed, és így tovább.

Elterelés

Mindez persze csak akkor segít, ha még előtte állsz a katasztrófának. Ha már kialakult a káosz, akkor azonnali megoldásra lesz szükséged. Ha van rá lehetőséged, mindenképpen a leginkább előre vivő módszer, ha a tanulók energiáját sikerül valamilyen produktív munkára átirányítani. Ha úgy érzed, hogy hamarosan elveszted a kontrollt az osztályod felett, érdemes azonnal munkamódszert váltani. Méghozzá mindenképpen olyan munkaszervezésre lesz szükséged, ami magasabb entrópiaszinttel jár, és jobban belefér a beszélgetés vagy akár a mozgás. Ha ugyanis már érzékeled a rendetlenség biztos jeleit, akkor felesleges mondjuk szigorú csendes olvasással próbálkoznod, nem valószínű, hogy sikerélményben lesz részed. Könnyebben visszanyered az irányítást a tanórád fölött, ha egy bizonyos szintig inkább rugalmasságot mutatsz, és sodródsz az árral. Jól jöhet ilyenkor, ha csoportmunkát tudsz rögtönözni, ha be tudsz vetni egy játékos feladatot (még jobb, ha mozogni is kell hozzá), vagy ha ki tudtok menni az udvarra tanulni.

Éppen ezért ha lehetőséged van rá, érdemes előre bekészíteni néhány tartalék játékos csoportfeladatot, amit a hetedik órai matekozás közben szükség esetén be tudsz vetni.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy még a leggondosabb előkészítés és a legtiszteletteljesebb munkakapcsolat mellett is adódhat olyan szituáció, amikor betelik a pohár. Ilyenkor mindenképpen javaslom a fokozatosság elvét. A sajátom mellett több kolléga tapasztalatát egybegyűjtve ezt a folyamatábrát készítettem:

A kék színnel jelölt módszerek a még picurka probléma észrevétlen, csírájában való elfojtását segítik. Fontos, hogy ezekben az esetekben a fegyelmezés nem akasztja meg az óra menetét, a rendben dolgozó diákok valószínűleg észre sem fogják venni, hogy te itt bizony fegyelmeztél. És ez jó.

A fokozatosság elve szerint jó módszer lehet, ha először csak közelebb lépsz a beszélgető tanulókhoz, vagy ha szemkontaktust tartasz a fáradókkal. Sokszor meglepő módon már ennyi is segít. Ha mégsem, akkor ráteheted a kezed a beszélgető tanuló vállára vagy fejére, ettől gyakran annyira meglepődnek a diákok, hogy fegyelmezik saját magukat. Ezt követően a „pszt” jel egyezményes mutatásával jelezheted, hogy zavar a viselkedésük. Ezekkel a módszerekkel, valamint a munkaszervezés megváltoztatásával úgy tudsz fegyelmezni, hogy nem akasztod meg az óra menetét, és a tanulónak is van lehetősége a korrigálásra anélkül, hogy megszégyenülne az osztály előtt.

Ha már mindenképpen rá kell szólnod a tanulóra, akkor érdemes azt is pozitív módon megtenni. A „Ne beszélgess” felszólítás helyett például jobban működhet a „Kérlek, jegyzetelj” mondat, vagy súlyosabb esetben a „Beszélgetésetek zavarja az órát.”

Ha nincs alkalmad változtatni a munkamódszeren és tovább eszkalálódik a rendetlenség, akkor jól működhet a hangosan és lassan számolás: „Egy…., kettő…, három….!” A számolás kötődhet röpdolgozattal fenyegetéshez, de akkor is működik, ha nem mondod meg, hogy mi lesz, ha elérsz a végére.

Visszaeső osztályoknál nem kell félni a röpdolgozat íratásától sem. Ez a módszer leginkább azért működik, mert ha egyszer-kétszer tényleg megíratod azt a dolgozatot, akkor a későbbiekben sokszor elég lesz csak emlékeztetned rá az osztályt és a tanulók egymást fogják ösztönözni a rend fenntartására.

Az olyan drasztikus megoldásokat, mint az ellenőrző elvételét, az intőt, vagy az igazgatóhoz való elküldést, a legutolsó pillanatig mindenképpen meg kell próbálni elkerülni. Ezek a megoldások nem csak a tanulóban okozhatnak komoly törést, de igen kockázatosak a tanár tekintélyének megőrzése szempontjából is. Az ilyen ultimátumok esetében ugyanis valaki mindenképpen veszít. És ha a tanuló azt mondja, hogy nem adja oda az ellenőrzőjét, azzal a pedagógus tekintélyére hosszú távon is komoly csapást mérhet.

Kassa Tünde

A cikk részlet a Hogyan ne tarts unalmas tanórát c. módszertani könyvből.

---