Érdekes tények mindenki kedvenc ünnepéről.
2. A téli napfordulókor tartott ünnepség nem csak a keresztény kultúrkörre jellemző. Az ókori Rómában például december 17 és 25 között tartották Szaturnusznak, a földművelés istenének mulatságát.
3. A 4. században nagy problémát jelentett Jézus születése napjának hivatalos meghatározása, mivel sokáig versenyben volt még május 20., április 18 vagy 19, november 25 és január 6 is. Végül az egyház tudatosan állított versenytársat a téli napfordulón tartott igen népszerű pogány fényünnepeknek.
5. Ausztrál csillagászok kutatása szerint a betlehemi csillaghoz hasonló képződmény nem télen, hanem június 17-én volt megfigyelhető a térségben. A Vénusz és a Jupiter együttállása járhatott feltűnő fényességgel.
7. Az örmény katolikus egyház január 6-án ünnepli Jézus születésének napját.
8. A Szovjetunióban kiterjedt kampány folyt a keresztény ünnep ellen, például iskolásmozgalmat indítottak a karácsony elleni tiltakozásul. A karácsony ma is tiltott több országban, például a muszlim vezetésű Szomáliában, Tádzsikisztánban és Bruneiben, de a kínai vezetés is a mai napig fellép ellene.
10. Angliában karácsony napjának fontos eseménye a királynő karácsonyi beszéde. Az első karácsonyi királyi beszédet még V.György király mondta el a nemzeti rádióban 1934-ben, és becslések szerint már ez az esemény mintegy 20 millió hallgatóhoz jutott el a Brit Nemzetközösség minden pontján. Az első televízió által közvetített beszédet már Erzsébet királynő olvasta fel.
11. Japánban a karácsony népszerűségének kezdete egybeesik az amerikai tévédrámák elterjedésével. Sok család állít karácsonyfát, de az ünnepen a japán fiatalok általában bulizni mennek és december 25-én el is tűnnek a karácsonyi dekorációk. Az újév ugyanis sokkal jelentősebb ünnep.
13. Hollandiában és Belgiumban Sinterklaas nem az Északi-sarkról, hanem november közepén Spanyolországból érkezik, méghozzá hajón. A partraszállást és az azt követő felvonulást természetesen élőben közvetíti a televízió.
14. Sinterklaast egyébként sok kritika éri a feketére festett arcú és ezért enyhén rasszistának érződő segítői, a „Fekete Péterek” miatt. De mind ez idáig győzött a hagyomány.
16. A Kwanzaa az afrikai ősökkel rendelkező amerikaiak ünnepe, mely december 26-tól január 1-jéig tart. A Kwanzaát egy fekete polgárjogi aktivista találta ki 1966-ban. Az egy hét hosszú ünnep ajándékozással és lakomával zárul.
17. A karácsony elüzletiesedése egyáltalán nem a modern kor vívmánya. Már Harriet Beecher Stowe 1850-ben megjelent regényének (The First Christmas in New England) egyik karaktere is arra panaszkodott, hogy az ünnep vallási áhítatát egyre inkább elhomályosítja az ajándékvásárlás őrülete.