Honnan vette Anonymus a vérszerződés történetét? Bene Mihály írásavérszerződés

A magyarok hét törzse Etelközben lépett szövetségre egymással, s azt vérszerződéssel pecsételték meg. A hagyomány szerint egy kupa borba csorgatták a vérüket, s valamennyien ittak belőle. A Honfoglalás című film e jelenetében Álmos ünnepélyesen így szólt társaihoz: „minden törzsnek joga van egyedül maradni. De ne feledjétek, aki most vérét adja, örökre hozzánk szerződik”. Ezt követően a hét vezér és nyolcadikként Árpád ugyanazon késsel sebet ejtett a karján, néhány csepp vért a bort tartalmazó edénybe engedett, majd ökölbe szorított, egymáshoz érő kezüket a tál fölé tartva tettek hűségesküt.

 

Anonymus és a vérszerződés

Anonymus a következőképpen örökítette meg az eseményt: „Akkor közakarattal ezt mondták: „A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s a hová a szerencséd visz, oda követünk téged.” Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért –pogány szokás szerint- saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel szentesítette.  A szövetséget kötőket Anonymus hétmagyarnak, hét férfiúnak, hét fejedelmi személynek nevezte.

hét vezér
A hét vezér a krónikában.

 

Vajon mi szolgált Anonymus számára a vérszerződés forrásául? Krónikájának bevezetője szerint a szájhagyomány őrizte történetek felhasználását illetlennek tartotta. Megfogalmazása szerint az volt a célja, hogy elsőként írja meg a honfoglalás történetét, vagyis e témáról írott mű nem állt a rendelkezésére.

 

Vérszerződés máshol

A vérszerződés rítusát sokféle változatban örökítették meg az ókori szerzők és középkori krónikaírók. Hérodotosz például a görög-perzsa háborúk kapcsán a médekről azt jegyezte le, hogy békekötéskor a felek megsebezték a bőrüket, s megízlelték egymás vérét. A szkíták vérszerződéséről azt írta, hogy sebet ejtettek magukon tőrrel, a vérüket borral keverték össze egy csészében, abba valamilyen fegyvert mártottak, majd elmondták az esküt, és megitták a vért.

Székely vérszerződés
Székely vérszerződés

 

Anonymus művelt ember volt, aki írt Trójáról, a görög háborúkról, tehát ismert olyan művet (talán többet is), amelyben találkozott a vérszerződés szertartásának leírásával, s azt a saját elképzelése alapján szőtte bele alkotásába. Nem egyedi jelenség volt ez, források hiányában a korszak regényes gestaírói gyakran támaszkodtak a fantáziájukra.

Hogy miként zajlott le Etelközben a vérszerződés? A kérdésre azt válaszolhatjuk, hogy sehogyan sem, mert semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a törzsfők ily módon erősítették volna meg a szövetségüket. De miért is lett volna szükség arra, hogy vérszerződéssel kerüljenek szorosabb kapcsolatba, hisz a magyarságot alkotó nép nemzetségeit vérrokonság fűzte össze.

Bene Mihály