A DDT-ért járó orvosi Nobel-díjat a bizottság nagy melléfogásai között szokás emlegetni. De vajon tényleg az volt?

Nem is olyan régen, még száz éve sincs, hogy a mi kis Föld nevű bolygónkon nem a terrorizmus vagy a háborúk okozták a legnagyobb fejtörést embertársainknak, hanem bizony a milliméternyi rovarok. Ha ugyanis nem vitte el a termést a szárazság vagy az ár, akkor még mindig ott voltak a tetvek, bogarak és egyéb jószágok, akik felzabálhatták az ebédnek valót. De az sem érezhette magát biztonságban, akinek volt mit a tejbe aprítania, hiszen ezek a szimpatikus kis élőlények szabadidejükben tífusz és malária járványok terjesztését is szívesen vállalták.

Mindezzel majdnem egy időben egy eldugott németországi laboratóriumban Othmar Zeidler vegyész felfedezte a diklór-difenil-triklóretánt. Aztán sokáig nem történt semmi.

 

A DDT előbújik a szekrényből

Már benne volt a levegőben a második világháború előszele, amikor a svájci Paul Hermann Müller jó érzékkel a fejébe vette, hogy ő bizony egymaga véget vet a rovarmizériának, kerül amibe kerül. Müller négy éven keresztül ki sem tette a lábát a laboratóriumából, míg végül 1939-ben 349 hiábavaló próbálkozás után rájött, hogy Othmar Zeidler haszontalannak tűnő vegyülete remek hatékonysággal pusztítja el a szúnyogokat. Meg a legyeket. És a bolhákat, tetveket és általában az összes nemszeretem soklábú állatot.

Egy gyors névváltoztatás és a DuPont cég (ki más?) segítő közbenjárása után a hálás amerikai katonák hamarosan már DDT-vel irtották az ellenségnél is veszedelmesebb malária szúnyogokat. De ahhoz, hogy a DDT igazán meghódítsa a világot, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lelkes közbenjárására is szükség volt.

 

 

Miért pont a DDT?

A DDT egyszerűen fantasztikus volt. Elpusztított minden ismert kártékony rovart és bogarat, miközben az emlősökre első ránézésre nem jelentett nagyobb veszélyt. Ma már sikító frászt kapna ettől a toxikológiai intézet, de akkoriban hatalmas előnynek számított az is, hogy rendkívül nehezen bomlik le a környezetben, így akár évekig is kifejthette jótékony mérgező hatását. És mindezt szinte fillérekért.

Az első világháború alatt csak Oroszországban hárommillió ember halt meg tífuszban, de a második világháborús csendes-óceáni fronton is több áldozatot követelt a malária, mint az ellenséges hadseregek együttvéve. Az egyébként békés ötvenes években a WHO a malária ellen indított világméretű DDT hadjáratot, és mentségükre legyen mondva, hogy sikeresen kiirtották a betegséget Dél-Európából, Észak-Afrikából és a Karib-tenger nagy részéről. Szóval lehetne ez akár happy end is. De sajnos még nincs vége.

 

Amire senki sem számított

Nem az a gond a DDT-vel, hogy mérgező, hiszen senki nem várta, hogy egy univerzális rovarirtó majd biopapiként simogatja a szervezetünket. Nem is igazán az a probléma, hogy rákkeltő, hiszen előfordult már az ilyesmi más anyaggal is a huszadik században. Az már nagyobb kellemetlenség, hogy lerakódik a zsírszövetekben, és az emberi szervezetben is évtizedekig megmarad. A betiltását azonban közvetlenül az okozta, hogy a DDT sajnos felhalmozódik a táplálékláncban. Ha tehát az elhalálozott rovart megeszi egy csirke, a csirkét pedig levágja a gazda, akkor a gazda szervezetében és a gyermekeiben is évtizedekig kimutatható még a DDT jelenléte.

 

Szóval a történet mégsem teljesen happy end. A WHO azzal védekezik, hogy a fél világot és több millió embert megmentettek a maláriától, és ebben bizony igazuk van. A rákkeltő és a meddőséget okozó hatást a kísérletek egyébként is csak állatok esetében igazolták, embereknél sosem. Persze, persze, értem én, de akkor is.

Hogy mégse szomorúan fejezzük be ezt a posztot, találjátok ki kedves Tanítványaim, hogy melyik ország tiltotta be a világon elsőként a DDT használatát, pontosan húsz évvel a dicsőséges orvosi Nobel-díj után? Nos, mit gondoltok?

 

Érdekes tudásmorzsák a DDT-ről

• A DDT előtt a rovarirtók drágák és hatástalanok voltak, egyetlen kivétellel. Az arzén ugyan olcsó volt és tényleg működött, de sajnos még a DDT-nél is mérgezőbbnek bizonyult az ember számára.

• 1948-ban Müller volt az első, aki mindenféle orvosi végzettség vagy tapasztalat nélkül kapott orvosi Nobel-díjat.
• A WHO malária-ellenes akciója azokon a területeken működött a legjobban, ahol egyébként is ritkán jelent meg a betegség. Az egész évben maláriában fuldokló országokban épp az ellenkező hatást váltotta ki a permetezés, itt ugyanis sajnos hamar megjelentek a DDT-re már teljesen immúnis szúnyogok.

 

• A DDT felezési ideje a talajban 2-15 év, az emberi testben 6-10 év, vízben pedig akár 150 év is lehet. Ez nem túl jó hír.

• A DDT Európa-szerte a mai napig kimutatható a vérünkben és az anyatejben, ezek azonban szerencsére már nagyon pici mennyiségek. Az így felhalmozódott DDT egyébként nyugalmi állapotban nem mérgez, csak akkor „aktivizálódik”, ha éhínség vagy extrém fogyókúra miatt lebomlik a zsírraktárunk.

• Magyarország 1970-ig a világon az elsőként a DDT összes változatát betiltotta, a nemzetközi egyezményre azonban még 2004-ig várni kellett. Amerikában hatalmas tiltakozások után végül 1972-ben vonták ki a forgalomból, de érdekes módon exportra még 1985-ig termelték a rovarölő szert.

• Ma már a világon egyedül Indiában gyártanak DDT-t. A maláriával sújtott országban a biztos rovarölő hatás felülírja az egészségügyi aggályokat.

 

Nos, kedves Tanítványaim, jár az orvosi Nobel vagy sem?

 

Ha tetszett a poszt, még több érdekesség vár a Facebookon!

 

Forrás:

https://en.wikipedia.org/wiki/DDT

http://npic.orst.edu/factsheets/ddtgen.pdf

https://hu.wikipedia.org/wiki/Paul_Hermann_M%C3%BCller