Kocka alakú ürülék, mágneses csótányok és pelenkázógép a tudomány legnagyobb éves buliján.

citrom Nobel 2019Idén is megtartották a tudományos élet legnagyobb éves buliját a Harvard egyetemen, amikor is kiosztották a 2019-es év Citrom Nobel-díjait. A rangos elismerést olyan valós kutatások érdemelhetik ki, amelyek a jelmondat szerint „először nevetésre, később gondolkodásra késztetik az embereket”.

Hát akkor lássuk a medvét csótányt!

 

Biológia

A biológiai citrom Nobel-díjat idén egy mágnesességgel kapcsolatos kutatás érdemelte ki. A nemzetközi kutatócsoport azt vizsgálta, hogyan hat a mágneses mező az élő és a halott csótányokra. Nagy meglepetésre azt találták, hogy az életben lévő csótányok másképp viselkedtek a mágnes hatására, mint a halottak. Ezzel a kutatással az a régi sejtés is bebizonyosodott, hogy a csótányok képesek érzékelni a Föld mágneses mezejét.

 

Orvostudomány

Idén az orvostudomány területén a legkiemelkedőbb kutatást Silvano Gallus követte el, aki hosszú idő óta minden részletre kiterjedően vizsgálta a pizza egészségre gyakorolt hatásait. Silviano sikeresen bebizonyította, hogy a pizzafogyasztás valószínűleg előnyös hatással bír a fogyasztók általános egészségügyi állapotára, és még talán a halandóságukra is. Eme csodálatos hatások egyetlen feltétele pedig, hogy a pizzának Olaszországban kell készülnie, és ott is szükséges elfogyasztani. (Bár, ha belegondolok, ez már két feltétel.)

ig nobel 2019
Silviano Gallus eredményeit több neves orvosi szaklapban is publikálta.

 

Orvosi oktatás díj

Orvosi oktatás kategóriában elég ritkán osztanak ki citrom Nobel-díjakat, de idén még ez is sikerült. Karen Pryor és Theresa McKeon a kutyatréningek kedvenc eszközét a klikkert alkalmazta egészen forradalmi módon. A két kutató azt találta, hogy az ortopéd sebészek képzése során nagyszerűen bevált ez az egyszerű eszköz. A sebészképzésben állítólag régóta probléma, hogy a fiatal hallgatók nehezen tanulnak az idősebb kollégák előadásaiból, a klikker segítségével azonban elegendő mennyiségű pozitív visszajelzést kaptak a motivációjuk fenntartásához. Hát, én ennek igazán örülök.

A klikkerkészítők gondolom örülnek az új felhasználói csoportnak.

 

Anatómia

Gondolkodtam rajta, hogyan fogalmazzam meg ezt a mondatot, de csak leírom úgy, ahogy történt. Szóval francia kutatók a francia buszsofőrök herezacskóinak hőmérsékletét vizsgálták felöltözött és pucér állapotban. Azért a buszsofőrökét, mert ők egész nap ugyanabban a testhelyzetben dolgoznak. Roger Mieusset és Bourras Bengoudifa azt találták, hogy a bal herezacskó hőmérséklete érdekes módon minden esetben magasabb volt, és ez az érték felöltözve még tovább emelkedett.

 

Kémia

A japán kutatócsoport vizsgálatának célja az öt éven aluli gyermekek napi átlagos nyáltermelésének meghatározása volt. Ezt sikeresen meg is mérték és azt találták, hogy egy ötéves gyerek átlagosan fél liter nyálat termel egy nap, a többségét meglepő módon étkezés közben. A díjátadó ünnepségen részt vett Shiguru Watanabe és ma már felnőttkorú gyermekei, akik 35 évvel ezelőtt szintén alanyai voltak az említett kutatásnak.

 

Mérnöki díj

A mérnöki citrom Nobelt idén az iráni Iman Farahbakhsh érdemelte ki fantasztikus találmányával, a pelenkázógéppel. Az egyedülálló masina nem csak a pelenkázás terhét veszi le a szülők válláról, hanem megmossa és meg is szárítja a csecsemők popsiját. Iman, ha ezt olvasod, én is szívesen tesztelném ezt a csodálatos gépet!

ig nobel 2019 pelenka
A pelenkázógép a fogyatékkal élőknek jelenthet nagy segítséget.

 

Gazdaság

Gazdasági kategóriában idén a nyertes tanulmány a világ pénzeinek koszosságát vizsgálta. A tudósok egészen pontosan arra a kérdésre keresték a választ, hogy melyik ország pénzére tapad a legtöbb baktérium. A nyertes a román lej lett. A lej a pénzhamisítók kicselezése céljából elég sok műanyagot tartalmaz, amit viszont láthatóan imádnak a baktériumok.

lej ig nobel
A díjjal 10 ezer milliárd zimbabwei dolláros pénzjutalom is jár, amit nem vizsgáltak a kutatásban, mivel sajnos 2009 óta nincs forgalomban.

 

Béke

A brit, szaúdi, szingapúri és amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy melyik viszkető emberi testrész megvakarása jár a legkellemesebb érzéssel. A válasz pedig, hogy az érzékenyebb, csiklandósabb részek megvakarása nagyobb élvezettel jár, mint a kevésbé érzékeny testtájaké. Úgy érzem, megérdemelten jár a béke (citrom) Nobel-díj.

 

Pszichológia

Na most figyeljetek! Fritz Strack német kutató bebizonyította, hogy ha az ember tollat tesz a szájába, akkor mosolyra húzódik az arca, amitől nem lesz boldogabb, tehát pusztán a mosolygás nem tesz bennünket boldogabbá. Gratulálunk Fritz!

 

Fizika

A végére maradt egy rendkívüli rejtély megfejtése, ami már hosszú ideje kínzóan gyötörte az emberiséget. Patricia Yang, David Hu és kollégáik végre megfejtették miért kocka alakú a vombatok ürüléke. Döbbenetes módon a válasz az állat egyedi felépítésű bélrendszerében keresendő.

vombat ig nobel
Képen a tudósok elől menekülő vombat.

 

Ennek a díjnak a külön érdekessége, hogy a kutatópárosnak ez már a második citrom Nobel-díja. Az elsőről, melyet az emlősök vizelési sebességének meghatározásáért kaptak, én is beszámoltam még 2015-ben.

 

Még több vicces tudomány vár a Facebookon.

Az Ig Nobel hivatalos honlapja itt.