Jelky András megmenekült az emberevőktől és körbeutazta a Földet.
Egy verőfényes tavaszi napon Szentendre belvárosában a remény legkisebb szikrája nélkül nézegettem a megunt, ingyen elvihető könyvek gyűjteményét. A sok Commodore 64-es tankönyv és szerelmes ponyvaregény között akadtam a megsárgult kötetre, amin ez állt: Jelky András kalandjai. Szándékosan nem néztem utána a számomra teljesen ismeretlen névnek, úgy izgultam végig a szabólegény világkörüli útját, hogy eleinte fogalmam sem volt, hogy életrajzot olvasok-e, vagy egy magyar szereplős szuperhősös kalandregényt.
Most már tudom, hogy Baja világjáró szülöttjének élete remekül dokumentált, csak valahogy a köztudatba nem került bele a Holland Királyság nemzeti hősévé vált magyar szabólegény története. Itt az ideje ennek véget vetni.
Vándorút a világ végére
Jelky András 16 évesen, 1754-ben kelt útra gyalogszerrel, hogy a kor és családja hagyományait követve szabómesterséget tanuljon bátyja bécsi műhelyében. Akkor még nem sejthette, hogy az egyszerűnek tűnő utazás végül majd három évtizedig fog tartani, és hogy szüleit sosem látja már viszont.
A gondok ott kezdődtek, amikor a nyughatatlan természetű szabólegény Bécs városából továbbindulni készült Párizsba, hogy a család ismerősének jó nevű francia szabóságában képezze magát mesterré. Ide azonban sohasem érkezett meg.
A németet jól beszélő, de a helyi szokásokat nem ismerő András hamar kelepcébe került, amikor Hanau városában erőszakkal besorozták katonának. A részegen alvó őrség elől egy helyi mosónő menekítette ki, aki a kosarába bújtatva maga cipelte biztonságos távolságba rémült hazánkfiát. És ez még csak a bemelegítés volt Jelky András kalandjaihoz.
Rabság a tengeren
Ha már úgyis világot látni indult, Jelky András úgy döntött, hogy megragadja a kínálkozó lehetőséget és útba ejti az éppen legnagyobb virágzását élő Hollandiát is. Ha most balsejtelmű vészcsengők kezdtek szólni bennetek, akkor jól érzitek, kedves Tanítványaim. Ugyanis András a hollandiai Nijmegenben ismét fogságba került, és immár semmi sem menthette meg attól, hogy a Kelet-indiai gyarmatokon végezzen rabszolgamunkát élete végéig. Azaz hogy majdnem semmi. Az erőszakkal összefogdosott szerencsétlen férfiakat szállító hajó ugyanis út közben viharba került és elsüllyedt, szerencsés Andrásunk pedig ép bőrrel megúszta ezt a kalandot is.
Épp bőrrel megúszta, ugyanis egy éppen arra haladó holland vitorlás meglátta a hajótöröttet, és a szabólegényt megmentő hajó azon nyomban el is indult – Dél-Amerikába.
Egy év kényszerű Suriname-i kitérő után András már régen lemondott a párizsi karrierről és csak a szülővárosába szeretett volna visszajutni a családjához. Éppen az 1755-ös, Lisszabont porig romboló nagy földrengés után érkezett Portugáliába, ahol sem munka, sem élelem nem akadt számára (sem), így hamar talált magának egy Málta felé tartó hajót. Úgy tervezte, hogy Máltáról ha kell, akár már úszva is visszajut Trieszt kikötőjébe.
Persze mégsem jutott vissza Trieszt kikötőjébe, ehelyett:
– A Jelky Andrást szállító kis kereskedőhajót Észak-afrikai kalózok megtámadták és az összecsapás túlélőit Andrással együtt eladták rabszolgának.
– Szabólegényünk hónapokig egy helyi elöljáróság macskáját felügyelte, míg egy nap egy csónakon ismét megszökött.
– Egy rövid makaói kitérő után hősünk immár önként belépett a holland hadseregbe és Batáviában (ma Jakarta, Indonézia fővárosa) telepedett le. Még szabóműhelyt is nyitott.
– András élete végre révbe ért: pártfogóra talált Albert Parra, a Holland Kelet-Indiai Társaság elnöke személyében és feleségül vette angol szállásadója lányát, akivel boldogan éltek, amíg…. amíg Jelky András magára nem haragította Alber Parra feleségét, és egy ceyloni kiküldetésen nem találta magát büntiből, az ottani helyőrség vezetőjeként.
Ezt követően már nem sok dolog történt:
András egyedüli túlélőként megmenekült a kannibál pápuák fogságából (nyilván ismét egy fiatal lány segítségével), majd egy évet töltött egy lakatlan szigeten három bennszülött társával, amikor ismét szerencsésen rájuk akadt egy hajó. A szörnyű kétéves kiküldetés után Batáviába visszatérve már nemzeti hősként ünnepelték, így András a következő években gazdag ültetvényesként és befolyásos árvaház igazgatóként élte gyarmati életét.
Jelky Andrásból a holland királyság diplomatája lett, aki sikeresen folytatott tárgyalásokat a híresen elszigetelt japán császársággal. Szeretett felesége, majd pártfogója halála után azonban úgy döntött, hogy két gyermekével együtt visszatér régen látott hazájába.
Jelky András óriási hírveréssel érkezett meg Európába, a holland király és Mária Terézia is fogadta udvarában az egyik legnagyobb korabeli hírességnek számító világutazót. Az egykori szabólegény végül Budán telepedett le, újra családot alapított, és rövid életének végéig tapasztalatával segítette a magyar céhek működését.
Ha pedig még most sem hinnétek nekem, akkor elmondom, hogy Jelky Andrásról két iskolát is elneveztek az országban: Budapesten a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium, és Baján a Jelky András Szakközépiskola is az ő nevét viseli.
Ha tetszett az írás, sok szeretettel várlak a Facebookon.
Forrás:
Hevesi Lajos: Jelky András kalandjai
Képek: Wikipedia Commons
