Végre tudjuk, hogyan hangzott az ókori görög zene.
Azt már régóta sejtette a tudomány, hogy a gazdag ókori görög költészetnek valójában nem a csendes magányban olvasgatás volt az elsődleges célja, hanem a későbbi történetmeséléshez hasonlóan Homérosz, Szaffó és Euripidész költeményeit is zenei aláfestéssel adták elő. És bár számos hangjegy és egyéb utalás fennmaradt a korabeli mesterektől, mégis sokáig rejtély maradt, hogyan is hangzott valójában az ókori görögök zenéje.
Hogy mi volt ebben annyira bonyolult?
Bár rengeteg ismert utalás létezik a korabeli zenei aláfestésre, néhány létfontosságú részlet sokáig rejtve maradt a kutatók előtt. Nézzük, mit tudtunk már régen is:
– Számos ábrázolás maradt ránk az ókori görögök által kedvelt hangszerekről, így azt elég jól ismertük, hogyan is nézhettek ki.
– Az ókori művek gyakran tartalmaztak utalásokat az előadásnál felhasználandó hangszerekre, sőt esetenként még hangjegyeket is feljegyezték.
– A legnagyobb problémát azonban a ritmus jelentette.
A ritmus
Látszólag még a kísérőzene ritmusára is hagytak utalásokat a régi mesterek, azonban ezeket a negyedes ütemeket rekonstruálva ciki vagy sem, de egyszerűen szörrnyen hangzott az így előállított muzsika. A mi modern fülünk ugyanis a feles és egész hangokhoz van szokva, és a leírásokban láthatóan szereplő negyedes hangok inkább valamiféle űrlényzenére hasonlítottak.
A tudósok végül addig jutottak az elkeseredésükben, hogy az 1930-as években feladták a küzdelmet és a teljes ókori görög muzsikát elveszettnek nyilvánították.
Mi változott?
Az újabb kutatásoknak a kilencvenes években tett felfedezés adott ismét lendületet, amikor sikerült egy rendkívül jó állapotú auloszt – vagyis ókori görög kétágú furulyát – restaurálni. A párizsi Louvrban kiállított hangszer lemásolásával pedig ténylegesen is hallhatóvá váltak az elveszettnek hitt hangok.
Ez azonban önmagában még nem lett volna elég. Armand D’Angour kutató remek ötlete is kellett a sikerhez. A zenetudós félretette a zsákutcába vezető régi elképzeléseket a zene ritmusáról és azt feltételezte, hogy a szöveg felett található jelek valójában a hangok emelkedését vagy ereszkedését jelölik. Emellett úgy gondolta, hogy a muzsika ritmusát egyszerűen a szavak és az időmértékes verselés természetes ritmusa szolgáltatja.
Az aulosz
A közkedvelt aulosz egy kétágú fuvolaszerű hangszer volt, bár a megszólaltatása nádsípokon keresztül történt, ezért inkább az oboával áll rokonságban. A zenész a két sípot egyszerre fújta, ami egyrészt igen megterhelő volt, másrészt a hangszer hangereje miatt alkalmas volt a szabadtéri zenélésre is.
Az aulosz első írásos említése az Iliászból származik, ahol a trójaiak táborából hallatszott a hangja. Ez utalhat a hangszer esetleges keleti eredetére is.
És akkor halljuk a zenét! Az auloszt 9:40-től tudod meghallgatni, Euripidész Oreszteszének kórusa pedig 11:30-nál kezdődik:
Szépen látszik, mennyire fontos a tempó és a ritmus ezen a korábbi próbálkozáson:
Ha tetszett a cikk, gyere a Facebookra!
Forrás:
http://theconversation.com/ancient-greek-music-now-we-finally-know-what-it-sounded-like-99895
Képek: Wikipedia Commons
