Variálható játékok a tanév elejére

Rajzolós

Feladat: A tanulók egy általad megadott egyszerű ábra körvonalába lerajzolnak két vagy három rájuk jellemző tulajdonságot, hobbit, kedvenc háziállatot, filmet, vagy amit ők fontosnak tartanak magukról megosztani. Természetesen rajzolhatnának egy sima papírlapra is, de hasznosabb, ha a te tantárgyadhoz vagy műveltségterületedhez kötődő formát választasz.

Például, ha egy saját címert kell megtervezniük, akkor a rajzuk bemutatása után elmesélhetsz néhány izgalmas érdekességet a történelmi családok címereiről. Ha egy tojásformába rajzolnak, akkor a feladat után rátérhetsz arra, hogy bizony nem csak a madarak raknak tojásokat, hanem még sok más érdekes élőlény is. De lehet ez a forma egy „O” betű és megnézhetitek, melyik tanulónak található a nevében ilyen betű. Vagy lehet egy nulla és akkor beszélhetsz erről az érdekes számról. A módszer egyébként nem csak kicsiknél használható, jól működhet művészeti osztályokban is.

Beszélős

Nagyobbaknál, vagy ha nem akarsz rajzolni, csavarhatsz egyet a klasszikus „Mesélj magadról” párbeszéden.

–          Sokkal érdekesebb a bemutatkozás, ha a tanulók nem magukról beszélnek, hanem a padszomszédjukról. Megkérdezheted a szomszédjuk nevét, kedvenc számát, kedvenc színét, kedvenc zenéjét, kedvenc ételét, de még jobb, ha a tantárgyadhoz szorosabban kötődő kérdéseket is használtok.

–          Lehet kérdés, hogy milyen történelmi személy / állat / irodalmi alak lenne a társuk. Ha ezt túl rizikósnak érzed, akkor adj meg két lehetőséget: Vajon Mátyás király vagy Rákóczi lenne szívesebben a szomszédod? Oroszlán lenne szívesebben vagy kiscica?

–          Ha van kedved, a válaszokból statisztikát is készíthettek.

–          Ha pedig már úgyis szóba került Rákóczi, akkor elmesélhetsz róla néhány érdekességet, amiről a tanév közben majd még szó lesz.

Keresztneves

Segít megjegyezni a keresztneveket, ha a tanulók a tantárgyadhoz kapcsolódó fogalmakkal adnak maguknak (vagy egymásnak) tudományos neveket. Helga kémiai neve lehet például Higany Helga – a lényeg, hogy a nevük kezdőbetűjével kezdődő fogalmakat válasszanak. Higany Helga nevét és arcát te is könnyebben fogod megjegyezni, mint „csak” Helgáét. És persze ha már úgyis szóba került, akkor el is mesélheted, hogy milyen hihetetlenül izgalmas dolgokat fogtok tanulni a higanyról.

Matekból használhattok számokat (Kilences Kriszti), töriből történelmi személyek neveit (Kossuth Klári), irodalomból költőket-írókat (Petőfi Patrik), bioszból állatokat, földrajzból országokat, vagy bármi mást, ami eszedbe jut.


Így vagy úgy, de iskola mindig lesz. Önsegítő módszertani könyv tanároknak most ajándék digitális oktatás e-bookkal.

Nézd meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .