„Legszentebb dolog a barátság,
többet ér, mint minden királyság.”

„Nem tudok annál szomorúbb és magányosabb dolgot elképzelni, mint mikor egy gyerek ül a képernyő előtt, és egyedül játszik. Játszani legalább ketten kell, de inkább tízen, húszan, mert a közös játék a legnagyobb dolog az életben”

 

A mese mindennek az origója. Gyakorlatilag ebből származik minden irodalmi műfaj. Az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat. Ezzel elmesélte, hogyan ejtette el a vadat. Mert amit ábrázolni tudok, amit el tudok mesélni, azt birtokba is veszem.

„A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz… mert aki olvas, az szabad lesz, megismerve mások gondolatait, szabadon választhat, kialakíthatja a saját gondolatait, összemérheti őket, veszthet és győzhet, okulhat és javíthat, ahogy méltó az emberhez. Ugye milyen egyszerű, csak meg kell tanulni az ábécét, és olvasni kell.”

Sok gyerek egyszerűen túl van fegyelmezve. (…) Ezért kell a gyerekkornak szabadnak, elevennek, vidámnak és szertelennek lennie. Egy nem létező személyiséget hagyni kell kialakulni. Megmondom őszintén, én a fegyelmezetlen gyerekeket szeretem.

A gyereket sokszor leintik, hogy ne bohóckodjon, pedig pont arra kellene őket biztatni, hogy csak bohóckodjon, ameddig tud. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora.

„Gyerekszemmel a világ sokkal érdekesebb, mulatságosabb, groteszkebb. Például bele lehet látni a felnőttek orrlyukába.”

Nagyobb csodát nem tudok elképzelni, mint hogy a fehér papíron a fekete betűk megelevenednek. Megindul a fejében a képzeletmozi. Az olvasás a legfontosabb.

„Akkor lesz igazi a gyerekirodalom, ha azt tehetséges emberek írják. Az, hogy különböző stílusok léteznek, technikai újdonságokkal megtűzdelt szövegek, az érdekesnek érdekes, de a lényegen nem változtat. A lényeg mindig az, hogy jól kell írni. Ehhez most rögtön hozzá kell tennem, hogy úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban. Mégpedig azért, mert a gyerekek érzékenyebb közönség, az irodalom szinte szó szerint épül be a fejükbe, a lelkükbe, az életükbe.”

s a boldogot csak játszani lehet,

és az élethez ennyi is elég,

az üdvözült angyali boldogságot

nem ismerik, csak a hülyék.

„A gyerek mindenre fogékony, és mindent azonnal a visszájára is tud fordítani. A felnőttek meg? Azt szoktam mondani, mindenkinek megadatott egy saját kincsesbánya: a gyerekkora. De sajnos, nem mindenki képes már visszamenni oda. Rendszerint az ilyenek fegyelmezik cirkuszi kutyává a gyereküket.”

Csukás István idézet

A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés. Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad.

„Egy felnőttet már nem tudunk úgy istápolni, oktatni, mint ahogy a gyereket kellett volna.”

Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és nem tehetek arról, hogy meghalok. Ami a kettő között van, arról tehetek. Ez az én szabadságom, ha úgy tetszik, öröklétem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .