Az angolok mindent megtettek Anguilla függetlenségéért, a szigetlakók pedig azért, hogy maradhassanak.
Anguilláról akkor hallottam először, amikor a járványügyi statisztikákat böngészve megakadt a szemünk az összesen 3 (egyébként már gyógyult) fertőzöttel rendelkező országon. Persze ezt egy 15.000 fős Karib-tengeri mini szigetcsoporton valószínűleg könnyebb megvalósítani, mint Európa közepén, de akkor is. Anguilla 100 éves harca a függetlenség ellen pedig legalább ennyire lenyűgöző.
Anguilla?
A Karib-tenger déli részén található pici szigetcsoportot már időszámításunk előtt több mint 1000 évvel felfedezték maguknak a nem túl messze lakó dél-amerikai indián népek. Az európaiak érkezésére azonban még 2500 évig várni kellett. A legenda szerint már Kolumbusz is láthatta második útján a szigetet, és az is lehet, hogy ő adta neki az angolnára hasonlító alakja miatt ezt az érdekes nevet. Igaz vagy sem, a hollandok, franciák és angolok jó hosszú időn keresztül háborúztak a térségben, ami nem tett túl jót az akkor már 3000 fős állandó lakosság közérzetének.
A lábukat végül az angolok tudták tartósan megvetni a szigeteken, akik nem túl szimpatikus módon számos afrikai rabszolgát is behurcoltak a tájat lecsupaszító cukor-, dohány- és gyapotültetvényekre.
Az anguillaiak azonban nem haragtartó népek, és mivel a rabszolgaságot is eltörölték a birodalomban 1830-ig, békében éltek egészen a britek borzalmas ötletéig.
A borzalmas ötlet
1871-ben az angolok azt találták ki, hogy Anguillát összevonják a közeli Saint Kitts szigettel. Anguillai barátainknak azonban egyáltalán nem tetszett ez az elképzelés – a saint kittsieket sem nagyon csípték – és hát nekik eddig is tökéletesen megfelelt a 6500 kilométerre székelő királynő távoli felügyelete. És ekkor kezdődött szegény szigetlakók 100 éves vesszőfutása:
– Egy éven belül petíciót írtak a brit kormánynak és követelték, hogy továbbra is közvetlenül a korona fennhatósága alá tartozhassanak.
– Az angolok azonban elutasították a kérésüket, sőt, 1882-ben még Nevis szigetét is hozzácsatolták a föderációhoz.
– Mit tehettek az anguillaiak? Igyekeztek belenyugodni a dologba. Egészen addig, amíg 1967-ben a britek újra próbára nem tették a türelmüket, és a Saint Kitts-Nevis-Anguilla szigeteknek fel nem ajánlottak egy saját alkotmányt.
– Ez már aztán igazán mindennek a teteje volt. Kedvenc szigetlakóinknak ugyanis eszük ágában sem volt a Kitts-Nevis népekkel együtt függetlenedni, úgyhogy május 30-án (ami a mai napig Anguilla napja) mind egy szálig elkergették a kittsi rendőrséget.
– Mivel az angolok már 100 éve értetlenkedtek, a frissen megalakult anguillai forradalmi kormány kérte felvételét az Amerikai Egyesült Államokba.
– Sajnos, az amerikaiak a fülük botját sem mozdították. 🙁
– De a szigetlakók nem adták fel: júliusban népszavazást tartottak a teljes függetlenségről. Az eredmény: 1813 szavazat mellette, 5 szavazat ellene.
– Ezután hónapokig tartó meddő tárgyalások kezdődtek a britekkel, akik továbbra sem kívánták külön egységként kezelni a szigeteket.
– 1969. március 11-én egy brit követ érkezett a fővárosba, de mivel az ajánlata elfogadhatatlan volt, az anguillaiak rövid úton kitették a szűrét.
– Ezt követően felgyorsultak az események: a korona végre rászánta magát, hogy rendet rak a lázadók között és egy 60 (más források szerint 300) fős egységet vezérelt a szigetcsoportra.
– Az anguillaiak csak erre vártak már 100 éve! A legenda szerint a katonákat és rendőröket koktélokkal és gyors kapitulációval fogadták a tengerparton. És így már mindössze 10 év tárgyalás és aktatologatás után, Anguilla 1980-ban végre függetlenedhetett a szomszédoktól, és újra a Brit Birodalom teljes értékű (tengeren túli) területévé vált. Happy End!
Anguillát sajnos most nem lehet látogatni, és tanári fizetésből egyébként sem lenne túl egyszerű az utazás – de ha egyszer mégis odakerülök, ígérem, nektek is beszámolok majd a fejleményekről.
