Kedves Tanítványaim! Engedjétek meg, hogy kézen fogva elvezesselek benneteket a sejtjeitek legmélyére, ahol talán még soha nem jártatok.

törött szempilla

A fog felszíne fogkővel

Kezdjük talán a nagyobb léptékű dolgokkal. Ez a kép az emberi fog felszínéről nagyszerűen szemlélteti, hogy miért is hasznos a mindennapos fogápolás. Amint az a pásztázó mikroszkóppal készült felvételen remekül látszik, a fog felülete egyáltalán nem egyenletes, így aztán a kórokozók is sokkal könnyebben tapadnak meg rajta, mint azt gondolnánk. Én ezt a fotót kötelezően megmutatnám minden nagycsoportos óvodásnak. Szerintem igazán hatásos.

fogkő
Brrr. Azt hiszem, megyek is fogat mosni…

Credit David Gregory&Debbie Marshall, Wellcome Images

 

Zsírszövet

Aranyosan gömbölyded kis zsírrészecskék.

zsírszövet
Persze mindig a legrosszabb helyen.

Credit David Gregory&Debbie Marshall, Wellcome Images 

 

Hajszál

Az emberi hajat borító sejtek elrendeződése véletlenszerűen kaotikus, míg az állatokéban általában felismerhető valamiféle rendszer. Mondhatom, jellemző.

egészséges haj
Ez egyébként egy egészséges hajszál.

Credit Lauren Holden, Wellcome Images

 

Még egy hajszál

Szőkítésen átesett és hajvasalóval egyenesített, eredetileg természetesen göndör hajszál.

töredezett hajszál
Szegény 🙁

Credit Anne Weston, LRI, CRUK, Wellcome Images

 

Csontszövet

Az ember hajlamos azt feltételezni, hogy a csont valamiféle merev, tömör szerkezetű nehéz anyag. Pedig ezen a képen is jól látszik, hogy ez egyáltalán nem így van. A lyukacsos, porózus szerkezet ugyanis sokkal rugalmasabb és ellenállóbb, tehát igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a természet inkább ezt az elrendeződést részesítette előnyben.

csont
Persze a csont valódi színe nem kék. Csak azért választották a mindenre gondoló tudósok ezt az árnyalatot, mert így jobban látjuk a részleteket a képen. Köszönjük, tudósok!

Credit David Gregory&Debbie Marshall, Wellcome Images

 

Vesevezeték

Ez itt nem pillecukor, hanem bizony a vesevezeték keresztmetszetének pásztázómikroszkópos felvétele.

vese
Csak az nem értem, hogyan fér el egy ilyen pici vezetékben az a sok tudjátok mi.

Credit David Gregory&Debbie Marshall, Wellcome Images

 

Törött szempilla

Ez itt egy sajnálatosan elhalálozott szempilla képe 1600-szoros nagyításban.

törött szempilla
Először azt hittem, hogy ez egy makett. De nem, csak ennyire király az a pásztázó mikroszkóp.

Forrás: http://twicsy.com/i/3qQ28h  

 

Egészséges és beteg tüdőhörgőcskék

egészséges tüdő
Sport, friss levegő, kirándulás 🙂

beteg tüdő
Dohányzás, Nagykörút, szmog 🙁

Credit David Gregory&Debbie Marshall, Wellcome Images

 

Alvadó vér a seben

A friss seben megszáradó vér megvéd a fertőzéstől és alatta szép nyugodtan új szövet képződik.

véralvadás
Ez is egy hasznos találmány.

Credit David Gregory&Debbie Marshall, Wellcome Images

 

Vesekő

Egy mókás kedvű orvostól hallottam egyszer, hogy a vesekövet akár a hatos villamos is simán szétrázza, és akkor megszűnik minden panasz. Nekem még szerencsére sosem volt, de nem is kérek, köszönöm.

vesekő
Sók és ásványi anyagok fájdalmas formában kristályosodva.

Credit Kevin Mackenzie, University of Aberdeen

 

Megfeszült izom

És így néznek ki az izomszöveteink, amint éppen a 8/b állapotot próbáljuk elkerülni némi testmozgással.

izomszövet
Feszül az izom, égnek a gömbölyded kis zsírrészecskék a 2. képről.

David Gregory & Debbie Marshall, Wellcome Images

 

Remélem, egyetértetek kedves Tanítványaim, hogy ezek igazán lenyűgöző képek. És most azt hiszem, hogy gyorsan elmegyek futni. Persze, csak fogmosás után. 🙂

 

Ha tetszett az írás, még több érdekesség vár a Facebookon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .