Családi kirándulás egy eldugott hegyi faluban: tanösvény, mese, nyugi Répáshután.

Répáshuta.hu

Ismét az eldugott helyek kedvelőinek szeretnénk kedveskedni egy igazi hegyi falu, Répáshuta bemutatásával. A környék más, turisták által sűrűn látogatott településeivel ellentétben (Szilvásvárad, Lillafüred, stb.) a községben legfeljebb néhány elszánt túrázóval és erdei iskolai csoporttal találkozhatunk. Éppen ezért meglepő lehet, hogy Répáshuta mellett három kiépített tanösvény és még egy sípálya is a kirándulók rendelkezésére áll.

 

Répáshuta city

Répáshuta Egertől és Miskolctól is 30-30 km-re található, a Bükki Nemzeti Park területén. Hát én igen megkedveltem az osztrákoknál (és Szlovénoknál) jól bevált hütte-mozgalmat és nagyon boldogok tudoklenni, ha a családi túrázást forró kávéval tudjuk kezdeni. A kirándulás végén pedig kinek ne esne jól egy tányér meleg leves? Nos, minderre nem csak a Dachsteinnél, hanem Répáshután is van lehetőség, a helyi Vadász étterem ugyanis jóleső konyhát és korrekt éttermi árakat kínál.

A söntés

Amint említettem, szokásunk, hogy a kirándulás előtt és után is megiszunk egy kávét. Ez már afféle szertartás nálunk. A Vadászban azonban meglepetten tapasztaltuk, hogy az esti és a reggeli frissítő ára nem egyezett meg. Kérdésünkre azt a kedves választ kaptuk, hogy „a söntésben olcsóbb a kávé”.

Az az igazság, hogy nekem fogalmam sem volt, hogy mit jelent ez a szó, ezért utánanéztem: a söntés kocsma vagy kocsmapult. Ha tehát kedves olvasó Répáshután jársz és meginnál egy kávét, akkor érdemes azt a kiadópultnál kérni és nem fárasztani vele a felszolgálókat. Cserében aztán az ára is alacsonyabb lesz (nem mintha egyébként drága lett volna).

Kis kitérő után nézzük akkor azt a három tanösvényt:

 

Kőbalta tanösvény

A legrövidebb tanösvény, mindössze 1,4 km, ezért kisgyerekes családoknak is könnyen bejárható. Az állomásokon az erdőről és az erdőgazdálkodásról olvashatunk. Az útvonal a temetőtől pár méterre indul.

Na ki találja meg a zsiráfetetőt a képen?
Na ki találja meg a zsiráfetetőt a képen?

 

Rejteki tanösvény

A barlangok szerelmeseinek ideális választás a Rejteki tanösvény, itt található ugyanis a Balla barlang, ami a hozzánk hasonló „nembarlangász” túrázók számára is látogatható.

A tanösvényről letérve juthatunk el a Csúnya-völgybe, ami a csendes, vadregényes helyeket kedvelő kirándulóknak lehet jó választás. (Mi a neve miatt kerestük fel 🙂 amit szegény völgy igazán nem érdemel meg…)

A Rejteki tanösvény a rejteki kutatóház parkolójából indul.

Répáshuta ősszel is szép
Répáshuta ősszel is szép

 

Tárnics tanösvény

A nyolcállomásos Tárnics tanösvény 4,2 km hosszú, a bejárásához nagyobb csoportok számára az erdészet kérésre vezetőt is tud biztosítani. Az Erdészeti Igazgatóság épületében játékos feladatokat tartalmazó füzet is vásárolható, sajnos azonban csak hétköznap.

A Tárnics tanösvény a község legmagasabb pontjáról, a Singlár tetőről indul.

 

A Tárnics tanösvény végén található egy erdei iskolai tanterem, itt bukkantunk rá a Magyarországon igen ritka vörösfenyőkre. A vörösfenyő a nevével ellentétben lombhullató fa, ilyenkor ősszel gyönyörű színekben pompáznak a „tűlevelei”, ami igen meglepő látvány.

 virág oszlopvirág oszlopvirág oszlopvirág oszlopvirág oszlopvirág oszlop

Mesék az erdő mélyéről

a kicsi fenyő választásaEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ici-pici fenyőmagocska. Ez a magocska maga sem emlékezett, hogy hogyan is került a földbe; egy dolgot tudott csak biztosan: nagyon szeretett volna már kihajtani. Neki is iramodott hát és csak nőtt-nőtt abban az irányban, amerre a felszínt sejtette. Nem sok idő elteltével már beszűrődtek a napsugarak a földrögök közé és a kis fenyőmag hajtása végre áttörte a földtakarót. Gyorsan körbenézett, hiszen nagyon érdekelte, hogy miféle helyre is sodorta őt a szél.

Hát láss csodát, ahogy jobbra tekintett a kis facsemete, egy hatalmas tölgyerdőt látott maga mellett óriási tölgymatuzsálemekkel és pici tölgycsemetékkel, csicsergő madarakkal és színpompás virágtakaróval. Balra nézett ekkor a kicsi fa, ahol is végeláthatatlan fenyőerdő kúszott fel a hegyoldalon, telis-tele fenséges fenyőóriásokkal és málnabokornyi fenyőcsemetékkel. Képzeljétek el, a kis facsemete pedig pontosan a két mesebeli erdő találkozásánál bukkant ki a földből.

Végtelenül boldog volt itt a kicsi fenyő, hiszen a két rengeteg erdő lakói között sok-sok barátra talált: az egész színpompás tavaszt és a meleg nyarat is végigjátszotta a kis tölgyfákkal, hallgatta a madarak énekét, a vén fenyők meséit, és gyönyörködött a szebbnél szebb erdei virágokban.

Telt-múlt az idő, észrevétlenül kezdtek el rövidülni a nappalok és az éjszakák is egyre hűvösebbre fordultak: lassan a hegyoldalon is beköszöntött az ősz. Egy hűvös reggelen aztán meglepődve látta a kicsi fenyő, hogy a tölgyerdő fái és bokrai csodálatos színekben pompáztak: volt ott aranysárga, narancsszín, bronzbarna, de még piros is. Ámult-bámult a facsemete: ő ilyen csodát még életében nem látott. Kérdezte is a tölgybarátait, hogy mi történt a leveleikkel. Azt felelték a fiatal tölgyek: „Ahogy jön a hideg idő, minden évben lepotyognak a leveleink. De előtte még ilyen gyönyörű színes ruhával lepnek meg bennünket és hatalmas mulatsággal ünnepeljük meg ezt az évet.” „Nahát,” mondta a kis facsemete „nem fáztok télen a leveleitek nélkül?” „Egy kicsit azért fázunk,” válaszolt egy idősebb tölgy „de tudjuk, hogy tavasszal ismét ragyogó zöld, friss leveleink nőnek és ez minden pénzt megér!” Ámuldozott a kicsi facsemete a sok furcsaság hallatán és még félálomban eldöntötte, hogy holnap ő bizony megkérdezi az ügyben fenyő barátait is.

Másnap reggel azonban keserves sírás-rívásra ébredt a kis fenyő. Ijedten nézett fel a derengő őszi napfényben a közeli dombtetőre, ahol egy égig érő fenyőfa kérlelte kétségbeesve a leveleit: „Kérlek, ne menjetek el! Ne hagyjatok itt egyedül, nélkületek megfagyok a téli hóviharban…” siránkozott az óriási fenyő. „Tavasszal visszajövünk, ígérjük, és zöldebbek leszünk, mint valaha” próbálkoztak a tűlevelek. De a fenyőfa csak nem hagyta abba a könyörgést: „Nem akarhatjátok, hogy jéggé fagyjak a hidegben!” Hüppögött a magas fenyő. „Hát nincs nektek szívetek?!” Addig-addig sírt a fenyőfa, hogy már az egész törzsét beborították a könnyei. A könnyek pedig illatos-ragacsos gyantává váltak a fán, de olyan ragacsossá, hogy többé egyetlen bogár sem tudott rá felmászni. A sok könyörgés végül aztán megtette a hatását: a tűleveleknek megesett a szíve az égig érő fenyőn és úgy döntöttek, egész télen vele maradnak.

Na, most már a kicsi fenyő végképp nem tudta, mitévő legyen. Addig-addig tűnődött és rágódott és gondolkodott, hogy végképp beköszöntött az ősz. Egyik reggel aztán elhatározta magát a facsemete és olyat tett, amit még senki annak előtte: a levelei felét elengedte és lehullajtotta, a másik fele pedig ott maradt az ágain egész télen.

Így telt el a december, a január és a február, amíg egyik reggel ismét madárcsicsergésre ébredt a kicsi fenyő. Kinyitotta hát a szemét és mit látott? A tölgyerdőt ismét színes virágtakaró borította, a friss levelek pedig vígan zöldelltek a fákon. Kíváncsian nézett balra a facsemete és észre is vette rögtön, hogy a fenyőerdőben nem zengtek úgy a madarak és a színes virágtenger is megállni látszott az utolsó tölgyfánál. Ahogy figyelte a fákat, rájött, hogy a bogarak nem tudnak felmászni a gyantás törzsekre, így a madarak is el-elmaradoztak a tűlevelű erdőből.

Nem bánta ezt a kicsi fenyő, hiszen ismét tavaszodott és ez azt jelentette, hogy eljött az egész napos játék ideje. Hanem amikor újra beköszöntött az ősz, a facsemete nagy tettre szánta el magát: úgy döntött, hogy ő bizony elengedi az összes tűlevelét! Nem is szólt erről senkinek, hanem egyik reggel láss csodát, aranysárga ruhába öltözött az összes pici levél a kis fenyőfán! Ez volt ám a csudálatos látvány. A tölgyerdő madarai, a fenyőerdő lakói, de még az emberek is messzi földről sereglettek, hogy láthassák az aranyszínű fenyőfát, akit a vörös törzséről vörösfenyőnek neveztek el.

Azóta sok év telt el és a kis vörösfenyőnek követői is akadtak. Nincsenek sokan, de éppen ezért az emberek nagy becsben tartják és védelmezik őket. Ha találkoztok velük, ti is vigyázzatok rájuk!


 virág oszlopvirág oszlopvirág oszlopvirág oszlopvirág oszlopvirág oszlop

 

Tipp: Répáshutától 6 km-re található a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság Csipkéskúti csikónevelő telepe, ahol a fiatal lipicai lovakat tartják.

Csipkéskúti csikónevelő
Csipkéskúti csikónevelő

 

Akár hiszitek, akár nem, még a vörösfenyőről is létezik színező:

Laoc1f

Köszönöm a segítséget a Répáshutai Erdészeti Igazgatóság munkatársainak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .