Már most a vegyipari katasztrófák fekete hónapjának számít ez az augusztus, hiszen mindössze két hét alatt három nagy jelentőségű ipari környezetszennyezés is történt a világban. környezetszennyezés

Sárga vizű folyó az Egyesült Államokban

Kezdődött az egész azzal, hogy augusztus 9-én az amerikai Colorado állam bányászai úgy döntöttek, hogy megnyitnak egy majd 100 éve elhagyatott aranybányát. Feltehetően a bánya dolgozói is tisztában voltak vele, hogy ennyi év alatt az esővíz és a hólé feltöltheti a korabeli módszerek miatt erősen szennyezett járatokat. Arra azonban senki nem számított, hogy ez a szerencsétlen lépés 35 millió (!) liter, nehézfémmel szennyezett vizet zúdít majd az Animas-folyóba. Mivel a katasztrófa elég látványosra sikeredett, a világhálót azonnal elözönlötték a sárga vizű folyóról szóló híradások.

Úgy tűnik, hogy az állatvilág megúszta a szennyezést látványos kihalási hullám nélkül, azonban tudnunk kell, hogy a nehézfémek többsége hosszútávon fejti ki igazán a toxikus hatását. A történet legnagyobb vesztesei a turisztikai cégek mellett mindenképpen a Navahó indiánok, akiknek az ivóvízkészleteit teljesen elszennyezte a szerencsétlenség. Rossz hír még, hogy a környéken az aranyláz mintegy 55.000 kisebb-nagyobb elárvult bányát hagyott maga után. És ez iszonyatosan nagy szám.

 

Az érthetetlen kínai katasztrófa

Augusztus 12-én kezdődött és a poszt keletkezésének idején még javában tart a többmilliós Tiencsin város kálváriája. Ami eddig biztosan tudható, hogy szerda éjjel tűz ütött ki a város egyik vegyi raktárában és lehet, hogy nem is lett volna nagyobb baj, ha a kiérkező tűzoltók tisztában vannak vele, hogy a telepen kalcium-karbidot is tárolnak. Ha ugyanis ezt tudták volna, valószínűleg nem kezdik el vízzel oltani a vegyszereket, és a karbid reakciójából sem keletkezik rendkívül robbanásveszélyes acetilén gáz. Hogy pontosan mi is történt ezután, azt egy szemtanú rögzítette a saját ablakából:

 

Ha ilyet látnátok kedves Tanítványaim, hagyjátok azt a videót és sürgősen csukjátok be az ablakokat!

Másnap este hallottam a híradásokból, hogy a telepen 700 tonna nátrium-cianidot is sikerült tárolni, aminek a kimenekítésén állítólag nagy erőkkel dolgoztak a helyi tűzoltók. Ekkor gondolatban sok szerencsét kívántam Tiencsin város mind a 15 millió lakosának. A ciánról (mi kémiatanárok hidrogén-cianidnak nevezzük) mindenki hallott már, rendkívül mérgező gáz, a már említett nátrium-cianidból keletkezik – kapaszkodjatok meg – víz vagy égés hatására. Szerencsére úgy tűnik, hogy az igazán nagy katasztrófát eddig sikerült elkerülni. És mi lesz a vízzel? A lezárt területeken belül biztosan elszennyeződtek az ivóvízkészletek, de a hatóságok szerint a város többi részén minden rendben. Bár a megkérdezett halak ezzel nem igazán értenek egyet.

környezetszennyezés képek
A halak szerint lehet, hogy mégis került cianid a vízbe.

 

Mindezek után nekem egyetlen kérdésem van: Mégis kinek jutott eszébe a fokozottan robbanásveszélyes nitrátokat és a cianidot egy raktárban tárolni? A vízzel reagáló kalcium-karbid ugyanitt, már csak tűzijáték a tortán. És mit keres három lakótelep is egy fokozottan veszélyes vegyszerraktár egy kilométeres körzetében? Ha jobban belegondolok, akkor itt bizony egynél jóval több kérdés is felmerül.

Égő aszfalt a németeknél

A számos áldozatot követelő szörnyű kínai katasztrófa után szinte üdítő színfoltnak hat, ahogy augusztus 16-án Dortmund mellett sikerült felgyújtani a híres német autópályát. Azt történt ugyanis, hogy egy folyékony alumíniumot szállító tartálykocsi máig tisztázatlan körülmények között (hmm) felborult, és mind a három tartályából az úttestre ömlött a forró alumínium. Amint tudjátok, kedves Tanítványaim, az alumínium fémhez nem méltó módon igen gyúlékony, így hamarosan az egész képződmény együtt lángolt az aszfalttal, rendesen feladva a leckét a német tűzoltóknak. De nem kell ám félteni találékony német barátainkat; a tüzet eloltották, a keletkezett katyvaszt felbontották és az utat újraaszfaltozták – a művelet pedig mindössze három napra bénította meg az A1-es autópályát. A sofőr szerencsére csodával határos módon néhány karcolással megúszta a mutatványt, azonban biztos vagyok benne, hogy jó pár kellemetlen kérdésre kell majd válaszolnia a balesettel kapcsolatban.

 

 

Nem tudom, hogy vagytok ezzel kedves Tanítványaim, én mindenesetre jobban éreztem magam, amíg nem tudtam, hogy az alumíniumot olvadt formában szállítják a közutakon…

 

Ha tetszett az írás, még több tudományt találsz a Facebookon.

Forrás:

Animas-folyó:

http://www.denverpost.com/environment/ci_28614946/epa-taking-damage-claims-toxic-spill-animas-river

Képek: Wikipedia Commons, Flickr

Tiencsin:

http://www.bbc.com/news/world-asia-china-33844084

http://www.buzzfeed.com/beimengfu/shit-ton-of-dead-fish-float-ashore-near-chinese-blast-site#.jibXBNqv1Y

Képek: Wikipedia Commons, Flickr, https://twitter.com/globaltimesnews/status/634441787805933568/photo/1?ref_src=twsrc^tfw

Alumínium-szennyezés:

http://www1.wdr.de/themen/aktuell/unfall-autobahn-sperrung-102.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .