Három nem igazán kedves kutató, akik mégis sokra vitték.
A tudósokat legtöbben hajlamosak vagyunk kedves, de szenilis bácsikként / nénikként elképzelni, akik a laboratóriumuk mélyén a légynek sem ártva bújják a megsárgult ősrégi könyveket. Az igazság azonban az, hogy a tudománynak is megvannak a maga Steve Jobbsai, akiknek nem csak a tudásuk, hanem a lehetetlen természetük is világhírűvé vált. Most három ilyen kontrollálhatatlan fenegyereket mutatok nektek a kedvenceim közül.
Sir Isaac Newton, a legnagyobb
Isaac Newton hosszú élete alatt ijesztően sok tudományterületen alkotott maradandót, nem csoda hát, hogy nem sok energiája maradt a barátaira. A barátaira. Az ellenségeire ugyanis sohasem sajnálta a muníciót.
A gravitáció atyja és korának egyik legnagyobb tudósa már gyermekként is egészen cuki kis szörnyeteg lehetett, aki meglepően pocsék tanulóként tengődött a latint és ógörögöt oktató unalmas helyi iskolában. Így ment ez egészen addig a baljóslatú napig, amikor egy túlzott önbizalommal rendelkező iskolatársa meggondolatlanul belekötött az utcán. Véznácska Isaac Newton győzelméért bizony fabatkát sem adtak volna a társai, de ő olyan átéléssel vetette bele magát a verekedésbe, hogy végül péppé püfölte tapasztaltabb kihívóját. Már itt megmutatkozott a kis Isaac lángelméje, ugyanis azon melegében elhatározta, hogy új ellenségét biztos, ami biztos az iskolában is porig fogja alázni. Hát így lett Newtonból él tanuló.
Bűbájos gyermek, ugye?
Szimpatikus Sir Isaac Newton később sem hazudtolta meg önmagát, és a tudóstársak között is számos sírig tartó ellenséget szerzett magának. A leghátborzongatóbb vége azonban mégis egy hírhedt pénzhamisítónak lett, akinek balszerencséjére fogalma sem volt, hogy kivel is húz ujjat.
William Chalonernek akkor sikerült belekötnie hősünkbe, amikor Newton a nemzeti pénzverde igazgatójaként éppen a pénzhamisítás elleni harcba vetette bele magát a szokásos megszállottsággal. Chaloner botor módon korrupcióval vádolta Newtont, aki cserében időt és pénzt nem kímélve, évekig tartó magánynyomozás eredményeként felnyomta a hamisítót a rendőrségen. A pénzhamisítás pedig akkoriban hazaárulásnak számított, így Chaloner bizony a bitófán végezte. Tanulságos történet.
Aki szembeszállt az orvostudománnyal
Képzeljétek el kedves Tanítványaim, hogy a 15. század végére az európai orvosoknak is végképp elgurult a gyógyszerük. A jól bevált gyógynövények helyett drága varázsfőzeteket árultak, miközben csak úgy hullott a nép. Kellett már egy egészséges önbizalommal felszerelt fiatalember, aki végre jól beolvas nekik.
Paracelsus még tapasztalati alapon, bányászorvos apjától tanulta a gyógyítás mesterségét, és rendesen le is döbbent az orvosi egyetemen uralkodó szó szerint középkori nézeteken. Kortársaival ellentétben azonban nem tartotta meg magának a véleményét, hanem lazán leszamarazott bárkit, aki olcsó helyi gyógynövények helyett divatos keleti varázsszereket használt, vagy aki az akkori szimpatikus szokás szerint forró olajjal kezelte az elfertőződött sebeket. Sőt, Paracelsus odáig is elment, hogy váltig hangoztatta: a legtöbb beteg orvos nélkül, magától is jobban lesz, ha pihen és rendesen eszik.
Dühítően radikális nézetei és bicskanyitogató stílusa érthetően nem tették Paracelsust népszerűvé a bázeli egyetemen, de rekord rövid életü professzori karrierjének valószínűleg az tette be a kaput, amikor egy városi népünnepélyen nyilvánosan elégette a kollégák szerinte divatjamúlt könyveit. Nem csoda hát, ha ezután vándororvosként fejezte be a karrierjét.
A világhírű nyelvész, akinek nem fűlött a foga a tanításhoz
Nem szeretném kedves Tanítványaim, ha úgy gondolnátok, hogy a magyar tudósok bármiben is lemaradnak a külföldi élvonal mögött. Itt van például Vámbéry Ármin, az európai hírű keletkutató, brit kém és világutazó, aki öregkorára erősen belefáradt a magyarok eredetéről folytatott szüntelen csatározásokba. Valószínűleg ez lehetett az oka, hogy hiába beszélt Vámbéry tizenvalahány nyelvet és számos török dialektust, a tanításhoz bizony már sehogyan sem fűlött a foga.
Egyszer Munkácsi Bernát, a későbbi nyelvész próbált tőle törökül tanulni az egyetemen, de Vámbéry azzal hajtotta el, hogy töröktudás nélkül is lehet hasznos és becsületes életet élni. Amikor a kitartó diák nem hagyta magát lerázni, a nagy tudású professzor azt javasolta, hogy először tanulja meg a török nyelvtankönyvet, majd utána beszélgetnek. Munkácsi Bernát így is tett, és jelentkezett, hogy végrehajtotta a feladatot.
„Na, most már annyit tud, mint én. Fölösleges további órákat adnom.” Mondta Vámbéry, és bizony a füle botját sem mozdította többet.
Ha pedig tetszett az írás, sok szeretettel várlak a Facebookon.
Forrás:
http://news.bbc.co.uk/2/hi/health/2988647.stm
Képek:
