Így készíts tuti feladatokat kiscsoportos munkához.csoportmunka

A csoportmunkás sorozat első részében azt vizsgáltuk, hogyan lehet egyszerű fogásokkal egy új osztályban a nulláról bevezetni a csoportmunkát. Ma azt fogom megmutatni, hogyan tudsz a legkönnyebben felépíteni egy tényleges kiscsoportos munkára épülő órát úgy, hogy neked is és a tanulóknak is sikerélménye legyen.

 

Szóval túl vagytok egy-két nagycsoportos feladaton, és a pármunka is egész jól kezd menni az osztályodnak. Itt az ideje egy jó kis tényleges csoprtmunkának. De vajon mikor érdemes ennek az egésznek nekikezdeni?

 

Összefoglaló óra: a lehetőségek tárháza

A csoportmunka kipróbálására a legmegfelelőbb egy összefoglaló órát kiválasztani, amikor már jó nagy anyagrész gyűlt össze, amivel a diákok nagyrészt képben is vannak. Az összefoglaló órák lehetőséget nyújtanak arra, hogy többféle tipusú feladatot is kipróbáljunk ugyanabban a témakörben. Ráadásul a csoportfeladatnak a tanulók számára is egyértelmű célja lesz, ez pedig a tananyag dolgozat előtti ismétlése. Ez az egyértelmű cél pedig motiválni fogja őket a feladat elvégzésére.

 

Az alapkoncepció

Természetesen sokféle csoportmunka elképzelhető egy tanórán, de mi most az állomás tipusú csoportmunkát készítjük elő, amikor a különböző csoportok más-más feladatot oldanak meg. Egy feladat megoldása körülbelül 10 (max. 15) percet vesz igénybe, ezután a csoportok feladattípust cserélnek. A cél, hogy az összefoglaló órán egy csoport minél többféle feladatot megcsináljon, és így minél több anyagrészt átismételjen.

 

A csoportmunka előkészítése

 

Hány csoport lesz?

A csoportmunka akkor működik igazán jól, ha egy csoportban nincs több, mint 5-6 tanuló. Az élet persze bármikor felülírhatja a terveinket, de próbáljuk meg a feladatainkat mondjuk maximum 6 diákra tervezni. Ez egy 30 fős osztálynál 5 csoportot fog jelenteni.

Mindig érdemes egyel több feladatot előkészíteni, mint ahány csoport van, hogy legyen tartalékunk, ha az egyik csoport szupergyorsan elkészülne. A tartalék feladat legyen egyszerű: valamilyen számolás, vagy lyukas szöveg kitöltése, ami nem igényen túl sok előkészítést, hogy mi se buggyanjunk bele. Tapasztalataim szerint egyetlen pedagógus épp ésszel 5, de legfeljebb 6 csoportot tud előkészíteni és menedzselni. Ezt mindenképpen vegyük figyelembe.

csoportfeladat kémia
Kutatós, számolós és táblázatos csoportfeladat kémiából

 

Milyen feladattípus felel meg a céljainkak és melyik biztosan nem?

Kiscsoportos feladatnak az egyszerű, de nem túlságosan gyorsan megoldható feladatok a legjobbak. Például az első cikkben a nagycsoportos feladatoknál használt sorbarakás itt most nem lesz túl praktikus, hiszen nem szeretnénk, ha a pár emberből álló csoportunk 2 perc alatt végezne a feladatmegoldással.

Nem felelnek meg a céljainknak a túl bonyolult vagy többlépéses feladattípusok sem, mert fennáll a veszély, hogy csak a legjobb tanulók lesznek képesek majd velük megbírkózni, a többiek pedig elvesztik az érdeklődésüket.

 

Tuti kiscsoportos feladattípusok:

 

1. Kutatás

Fogalmak, évszámok, esetleg nevek kikeresése a füzetekből és könyvekből.

Ez a feladattípus a legegyszerűbben előkészíthető, úgyhogy én mindig ezzel kezdem. Először készítsünk egy listát az általunk fontosnak tartott fogalmakból, majd írjuk fel őket színes kis kartoncsíkokra (ez fontos). Egy tanulóra elég, ha 2, legfeljebb 3 fogalom jut. Ideális esetben akár két csoportra is elegendő fogalom, név és évszám is összegyűlhet, ha szerencsénk van.

A feladat lényege, hogy a megadott idő alatt a tanulók a jegyzeteikben nézzenek utána a kártyákon szereplő fogalmaknak és tanulják meg őket. Az idő letelte után pedig visszatérsz és kikérdezed őket.

csoportfeladat
Energiatakarékos (színes kártya mentes) csoportfeladatok nehéz napokra. Nem szégyen az.

 

Variációk:

Ezt a típust szoktam először a gyengébb csoportoknak adni, mert egyszerű és tényleg hasznos. Az erősebb, gyorsabban dolgozó csoportokban lehet az a feladat, hogy mindenki minden fogalmat tudjon, amikorra visszaérsz. A gyengébb csoportokban pedig mindenki tanuljon meg mondjuk kettőt.

Ha szerencsénk van, már meg is van két csoport feladata.

 

2. Párosítás

A párosítás főleg akkor jöhet jól, ha a tantárgyadhoz számolási feladatok is tartoznak. A lényege, hogy kártyákon megkapják a tanulók a számolási feladatokat (mindegyiket külön kártyán) és külön a végeredményeket. A cél, hogy a számolások elvégzésével hozzápárosítsák a kártyákon szereplő megoldásokat az eredeti feladathoz.

Ezt rögtön két változatban is elkészíthetjük. Az elsőben a kiinduló adatokat adjuk meg (pl: m=10g, stb) és ehhez kell megkeresni a végeredményt, a második verzióban pedig rövid szöveges feladatokat kapnak a tanulók (pl: Mennyi a tömege 3mol vízmolekulának?) és ezt kell párosítaniuk a végeredményekkel.

Hogy mi ennek az értelme? Az, hogy a kis kártyákon, csavarral elvégzett számolási feladatok sokkal motiválóbbak és érdekesebbek, mint ha simán papíron lennének. Ráadásul a kártyákat a tanulók szét is tudják osztani egymás között, így saját maguk megszervezhetik a munkamenetet.

 

Variációk:

El tudok képzelni olyan párosítós feladatot, ahol egy vers elejéhez kell megkeresni a végét, vagy egy vers véletlenszerű sorához a hozzá tartozó szerzőt, esetleg egy idézethez a hozzá tartozó szereplőt.

Történelemből adott évszámokat vagy fogalmakat párosíthatunk fontos nevekhez, esetleg országokhoz. Földrajzból pedig A3-as lapra nyomtatott vaktérképre lehet elhelyezni a kis kártyákra írt folyó- vagy egyéb földrajzi neveket. A lényeg, hogy dolgozni kelljen a párosításhoz, ne legyen teljesen egyértelmű a művelet.

 

3. Táblázat

Ha nagyobb mennyiségű tananyagot csoportosítottunk táblázatban az elmúlt órákon, akkor ezt a táblázatot kinagyíthatjuk egy A3 nagyságú papírlapra. A diákok feladata, hogy a kis kártyákon szereplő fogalmakat (tulajdonságokat, bármit) elhelyezzék az óriástáblázatban.

Kémiából például remek alapanyag a halmazállapotok és a különböző tulajdonságok csoportosítása, a kristályrácsok csoportosítása, vagy a kolloid rendszerek táblázatba rendezése. Nyelvtanból pedig ragozási szabályok táblázatát is kitölthetjükk a megadott példákkal.

De gyakorlatilag bármilyen rendszer megfelel.

kolloid csoportfeladat
Még jobb, ha a szöveget képekkel tudod helyettesíteni.

 

Ennél a feladatnál ne engedjük meg a jegyzetek használatát, hiszen akkor egy egyszerű másolássá alakul át a dolog.

 

4. Egyéb

Ha kifogytál az ötletekből, de még mindig szükséged lenne feladatokra, akkor megoldás lehet a tankönyv megadott oldalain végzett kutatás. Kijelölhetsz 6-7 oldalt a tankönyvből (több ne legyen), vagy egy hosszabb ajánlott olvasmányt, amit feldolgozva a tanulóknak színes papírcsíkokra írt kérdésekre kell válaszolniuk.

Irodalomból például el tudok képzelni megadott költői képek kigyűjtését egy hosszabb műből.

Ez a feladattípus talán ideálisabb pármunkának, de hát szükség törvényt bont.

 

Tippek

  • Az itt vázolt állomás típusú csoportfeladatok homogén csoportokban működnek a legjobban. Igyekezzünk tehát a tanulókat nagyjából azonos tudásszint szerint beosztani.

 

  • A világos instrukciók itt is, mint minden csoportfeladatnál létfontosságúak. A legjobb, ha az óra elején az egész osztálynak elmagyarázzuk, hogy a csoportok különböző feladatokat fognak kapni, és a megoldásra kb. 10 percük lesz, utána cserélnek. Mondjuk meg azt is, hogy a cél a dolgozat előtti ismétlés. Az egyes feladattípusokat pedig egyenként magyarázzuk el a csoportoknak, még mielőtt kiadnánk a kezünkből a kártyákat.
folyamat csoportfeladat
Ha tanultatok valamilyen folyamatot, az is tökéletes lehet csoportmunka feladatnak. Itt például a kősó oldódását és a hidrátburok kialakulását kell modellezni és elmagyarázni a kártyák segítségével.

 

  • Ha a tantárgyadhoz tartozik számolás, akkor a tartalék pótfeladatot érdemes a számolásokból csinálni. Ez jobban lefoglalja az erősebb csoportokat és gyorsabb az ellenőrzés is.

 

  • 45 perces tanórával és kb. 10 perces feladatmegoldással számolva látható, hogy nagyjából 3, maximim 4 feladat elvégzésére lesz időnk. Ha ennél többet szeretnénk, akkor dupla órára lesz szükségünk.

 

  • Az így elkészített csoportfeladatokat tegyük el jól. Sok éven keresztül tudjuk majd még használni őket. Ezért is jók a kartonlapok.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .