Koronavírus? Spanyolnátha? Háborúk? Volt ennél még rosszabb is?

536: A középkorkutatók mind egyetértenek abban, hogy ez az év volt a legszerencsétlenebb az emberiség egész egyesített történetében. Ráadásul nem pusztán egy kivételesen nehéz évről van szó, ez a dátum ugyanis egyben egy teljes átok sújtotta évtized kezdetét is jelentette. A Science cikke alapján nézzük, milyen véletlen történések egybeesése kellett ahhoz, hogy 536 kiérdemelje az emberiség legszörnyűbb éve címet.

Kezdődött a nyári havazással

A kutatók már az 1990-es évektől tudják, hogy az 530-540 közötti években világszerte kiugróan hidegek voltak a nyarak – ennek okát azonban eddig csak sejteni lehetett. A fák évgyűrűinek vizsgálatával már régóta meg tudjuk határozni az egyes évek-évtizedek átlagos hőmérsékletét, most azonban egy svájci gleccser jegének részletes analízisével a hatodik századi világvége pontos kronológiáját is fel tudták göngyölíteni.

Az Ulsteri Évkönyvek is írtak a szörnyen hideg nyárról.

A baj nem jár egyedül

Kezdődött az egész azzal, hogy 536 elején egy óriási vulkánkitörés történt Izlandon. Ráadásul nagyjából ezzel egyidőben Észak-Amerikában is találtak ottani vulkánkitörésre utaló jeleket. A vulkanikus hamu pedig hamarosan beborította az északi félteke nagy részét, 18 hónap félhomályba burkolva Európa, a Közel-Kelet és Kína majdnem teljes területét.

Már egy napot eltakaró bármilyen felhő is jókora lehűlést tud eredményezni, a vulkanikus hamura azonban jellemző, hogy a benne található kén és bizmut egy átlagos felhőnél jóval hatékonyabban veri vissza a napsugárzást. Ez pedig sosem látott hideg nyarat eredményezett abban az évben – és még az utána következőkben is. Az ilyen körülmények még a modern kori mezőgazdaságot is jelentős kihívás elé állítanák, azonban ebben a korban a mezőgazdasági forradalom, a vetésforgó és a hatékony földművelés úgy általában nem volt jellemző a világ egyetlen országában sem. Így aztán érthető, hogy Írországban, Skandináviában, Mezopotámiában és Kínában is találtak írott forrásokat arról, hogy a nyári termés a következő kilenc(!) évben használhatatlannak bizonyult.

 „A nap fényesség nélkül adott világot, mint a hold, a teljes évben.” írta Prokopiosz bizánci történetíró az elmúlt 2300 év leghidegebb évtizedének kezdetén.

Mindezzel azonban még koránt sem ért véget a természet ámokfutása. 540-ben – tehát körülbelül akkor, amikor már magához térhetett volna az élet – egy újabb hatalmas vulkánkitörés történt Izlandon. Ezt követte egy évvel később a bubópestis megjelenése Európában, ami Dél-Európa maradék lakosságának 30-50%-át elpusztította, megadva ezzel az utolsó döfést a Kelet-Római birodalomnak is.

Ezek után az 547-ben bekövetkezett harmadik vulkánkitörést már lehet, hogy észre sem vették az elátkozott évtized szerencsés túlélői.

Az 536-ot követő katasztrófasorozat nem kevesebb, mint száz évre vetette vissza az akkori Európából ismert világ gazdaságát. A svájci gleccserjég segítségével a kutatók még azt is meg tudták határozni, hogy nagyjából mikor kezdett el éledezni ismét a kereskedelem, és ezzel együtt az európai gazdaság. 640 volt az év, amikor a jégben megnövekedett ólomkoncentrációt mutattak ki, ez pedig az ezüstbányászat megindulásának biztos jele. Húsz évvel később, 660-ban egy újabb ugrás a légköri ólomkoncentrációban azt jelenti, hogy immár a korabeli embereknek nem pusztán a túlélés volt az életcéljuk. Ismét felélénkült a kereskedelem, ehhez pedig fizetőeszközre, vagyis ezüstre volt szükség. Az ezüst érmék térhódítása egyben a középkori gazdaság kezdetét is jelentette.

A pokoli évtized a történészek szerint az Eurázsiai népvándorlásban és az avarok végleges eltűnésében is szerepet játszhatott.

Utóirat: Azt, hogy pontosan melyik Izlandi vulkán is felelős a katasztrófalavina elindításáért, még nem sikerült kideríteni. De ígérem, ha megvan az eredmény, én is beszámolok majd róla.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .