Koronavírus? Spanyolnátha? Háborúk? Volt ennél még rosszabb is?

536: A középkorkutatók mind egyetértenek abban, hogy ez az év volt a legszerencsétlenebb az emberiség egész egyesített történetében. Ráadásul nem pusztán egy kivételesen nehéz évről van szó, ez a dátum ugyanis egyben egy teljes átok sújtotta évtized kezdetét is jelentette. A Science cikke alapján nézzük, milyen véletlen történések egybeesése kellett ahhoz, hogy 536 kiérdemelje az emberiség legszörnyűbb éve címet.

Kezdődött a nyári havazással

A kutatók már az 1990-es évektől tudják, hogy az 530-540 közötti években világszerte kiugróan hidegek voltak a nyarak – ennek okát azonban eddig csak sejteni lehetett. A fák évgyűrűinek vizsgálatával már régóta meg tudjuk határozni az egyes évek-évtizedek átlagos hőmérsékletét, most azonban egy svájci gleccser jegének részletes analízisével a hatodik századi világvége pontos kronológiáját is fel tudták göngyölíteni.

Az Ulsteri Évkönyvek is írtak a szörnyen hideg nyárról.

A baj nem jár egyedül

Kezdődött az egész azzal, hogy 536 elején egy óriási vulkánkitörés történt Izlandon. Ráadásul nagyjából ezzel egyidőben Észak-Amerikában is találtak ottani vulkánkitörésre utaló jeleket. A vulkanikus hamu pedig hamarosan beborította az északi félteke nagy részét, 18 hónap félhomályba burkolva Európa, a Közel-Kelet és Kína majdnem teljes területét.

Már egy napot eltakaró bármilyen felhő is jókora lehűlést tud eredményezni, a vulkanikus hamura azonban jellemző, hogy a benne található kén és bizmut egy átlagos felhőnél jóval hatékonyabban veri vissza a napsugárzást. Ez pedig sosem látott hideg nyarat eredményezett abban az évben – és még az utána következőkben is. Az ilyen körülmények még a modern kori mezőgazdaságot is jelentős kihívás elé állítanák, azonban ebben a korban a mezőgazdasági forradalom, a vetésforgó és a hatékony földművelés úgy általában nem volt jellemző a világ egyetlen országában sem. Így aztán érthető, hogy Írországban, Skandináviában, Mezopotámiában és Kínában is találtak írott forrásokat arról, hogy a nyári termés a következő kilenc(!) évben használhatatlannak bizonyult.

 „A nap fényesség nélkül adott világot, mint a hold, a teljes évben.” írta Prokopiosz bizánci történetíró az elmúlt 2300 év leghidegebb évtizedének kezdetén.

Mindezzel azonban még koránt sem ért véget a természet ámokfutása. 540-ben – tehát körülbelül akkor, amikor már magához térhetett volna az élet – egy újabb hatalmas vulkánkitörés történt Izlandon. Ezt követte egy évvel később a bubópestis megjelenése Európában, ami Dél-Európa maradék lakosságának 30-50%-át elpusztította, megadva ezzel az utolsó döfést a Kelet-Római birodalomnak is.

Ezek után az 547-ben bekövetkezett harmadik vulkánkitörést már lehet, hogy észre sem vették az elátkozott évtized szerencsés túlélői.

Az 536-ot követő katasztrófasorozat nem kevesebb, mint száz évre vetette vissza az akkori Európából ismert világ gazdaságát. A svájci gleccserjég segítségével a kutatók még azt is meg tudták határozni, hogy nagyjából mikor kezdett el éledezni ismét a kereskedelem, és ezzel együtt az európai gazdaság. 640 volt az év, amikor a jégben megnövekedett ólomkoncentrációt mutattak ki, ez pedig az ezüstbányászat megindulásának biztos jele. Húsz évvel később, 660-ban egy újabb ugrás a légköri ólomkoncentrációban azt jelenti, hogy immár a korabeli embereknek nem pusztán a túlélés volt az életcéljuk. Ismét felélénkült a kereskedelem, ehhez pedig fizetőeszközre, vagyis ezüstre volt szükség. Az ezüst érmék térhódítása egyben a középkori gazdaság kezdetét is jelentette.

A pokoli évtized a történészek szerint az Eurázsiai népvándorlásban és az avarok végleges eltűnésében is szerepet játszhatott.

Utóirat: Azt, hogy pontosan melyik Izlandi vulkán is felelős a katasztrófalavina elindításáért, még nem sikerült kideríteni. De ígérem, ha megvan az eredmény, én is beszámolok majd róla.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .